Érdekes


Biztos vagyok benne, hogy már sokan látták, mindenesetre az élethez való hozzáállásról mindenképp elgondolgoztató beszéd, az informatikai világ egyik legnagyobb gurujától.  Mivel a youtube csak 10 perces videókat enged ingyen ezért két részletben látható.

Nagyon jó, van egy sport óriás szuperhősünk akiről nem tudunk semmit, valaki magyarázza meg miért, illetve aki ismerte, írja meg hogy ismerte. Pár adat róla :

Manno Miltiades (Pancsova, 1880. márc. 3. – Bp., 1935– febr. 16.): sportember, grafikus és szobrászművész. 1905-től Münchenben a Képzőművészeti Ak.-n tanult. Több hazai lap karikaturistájaként dolgozott. Kimagasló eredményeket ért el számos sportágban.

1898-ban az akkor legjelentősebb hazai kerékpárverseny, a siófok – bp.-i táv első helyezettje, a Budapesti Torna Club (BTC) labdarúgócsapatának középcsatára volt. Mint utánajártam valamelyik évben már nem tudom pontosan gólkirály is lett, minden idők legkevesebb 10 góljával :)

1902-től a Pannonia Evezős Egyletben evezett.

Egypárevezős hajóban 1906-ig 11 magyar bajnokságot nyert, 1906-ban a Molsey-regattán két hajóhosszal megverte az Európa legjobbjának elismert Fitzgeraldot.

1912-ben a stockholmi olimpiai játékokon a m. nyolcas tagja volt.

1902-ben kezdett korcsolyázni.

1903-ban Krisztiániában (Oslo) második helyezést ért el az Európa-bajnokságon, bronzérmet nyert a szentpétervári világbajnokságon.

1905-ben a davosi gyorskorcsolyázó Európa-bajnokságon ismét ezüstérmet nyert. Az I. világháborúban többször megsebesült, utána visszavonult a versenyzéstől. Képzőművészeti alkotásaiban leggyakoribb témája a sport. Többek között a mai Hajós uszoda első plakátját is ő készítette.

1919-ben a Tanácsköztársaság bukása után uszító, gyalázó, a kommunistákat gyilkosoknak ábrázoló plakátokat rajzolt.

1932-ben a Los Angeles-i olimpia szellemi versenyén alkotását a szobrászati művek között ezüstéremmel jutalmazták. – Irod. Lyka Károly: M. M. (Magy. Műv. 1935.)

forrás : Magyar Életrajzi Lexikon

A botrányos csupán az hogy 486 találat van róla összesen, ha valaki tud még vmit róla szóljon.

A farkas vadállat. Azaz nem is olyan vad. Sőt, talán szelídnek is mondható. Legalábbis Einstein relativitás-elmélete alapján jó magyarosan azt mondhatjuk, hogy: ahogy vesszük. Mert, ha a bárányhoz viszonyítjuk a farkast vagy a galambhoz, pláne a sült galambhoz, akkor a farkas vad és vérengző, veszedelmes és kegyetlen. De ha a tigrishez viszonyítjuk, akkor meg egészen helyes kis állat, olyan középvad, illetve félszelíd; egyszóval: mérsékelt. Az emberhez, a természet koronájához viszonyítva pedig a farkas valóságos kis árvácska, ibolya és gyöngyvirág, sőt árvalányhaj vagy tejbegríz, már aszerint, hogy ki mit szeret.

Mert bizonyosra kell vennünk, hogy meghaltak mostanában emberek, akik sokkal jobban szerettek volna egy farkasfalkával találkozni, mint néhány, emberek ábrázatát jogtalanul viselő “felelőtlen egyénnel”.
A farkas különben a kutyafélék családjához tartozik, mondhatnánk, hogy a farkas egy vadkutya. Táplálékát élő állatok képezik, leginkább a bárányhúst szereti, de megelégszik nyúllal, mókussal, tyúkkal, szamárral is, ha olyan szamár bárányra nem akad, aki éppen hajlandó az ő táplálékát képezni. Ha élő állat nincsen, akkor kínjában a gyökeret, a füvet, meg a fa kérgét rágja, de meg nem eszi!
Nagyságára nézve a farkas akkora, mint egy jól megtermett komondor, sőt a színére, élettartamára, táplálkozására és kedvenc szórakozásaira nézve is pont akkora. Aki pedig nem tudja, hogy mi az a komondor, s esetleg azt sem tudja, hogy mekkora, hát az most figyeljen nagyon jól. Matematikusok ugyanis pontosan kiszámították, hogy egy teljesen kifejlett tacskó testének hosszát meg kell szorozni a két füle között mért távolsággal, majd az egészből ki kell vonni a testsúlyának 85%-át. Ez az eredmény képezi a komondor testének hosszát. Ez pedig ugyan akkora, mint a farkas.
A farkast a régi magyar nyelv fenének, fenevadnak hívta, de mivel a fene szót használni betiltották egyes politikusok, ezért elkezdték farkasnak mondogatni. Ez a név aztán rajtaragadt a szegény, ártatlan állaton. Persze ugyanúgy mondogathatták volna fülesnek, szemesnek, vagy fogasnak is, de nyílván elfelejtették.
A farkas színe rozsdavörös, hasonlatos a kétfilléres és a krajcár színéhez, amire öreg emberek, akiknek jó a memóriájuk, még biztosan emlékeznek. Gyöngébbek kedvéért elmondjuk, hogy a kétfilléres és a krajcár készpénz volt, kis kerek, lapos bronzdarabka. Őseink két ilyen bronzdarabkát fizettek, ha át akartak menni Pestről Budára a hídon. Ebből is látható, hogy milyen rettenetes életük volt őseinknek. Azóta a világ nagyot fejlődött, az általános emberi boldogság emelkedett, mi már ingyen mehetünk át a hídon.
A farkas azonban nem szokott hídon mászkálni, legalábbis akkor nem, amikor ember is látja, ami nagyon is félénk természetére vall.

forrás:wercsy.hu

Mik ezek, kísérletek? Egy gyanús természeti jelenség ? Egy nagy csalás? Májusban kb 30 ufot láttak Mexikóban azaz, azonosíthatatlan repülő objektumot. Napokban Peruban látták ugyanezt? Ha valaki tudja hogy mi ez, mesélje el és hogy mi a céljük?

Ő a mi rektorunk :)

neuron-galaxy.jpg

Itt a baloldali kép egy egéragy egy celláját, míg a másik a szűz csillagkép. A baloldali egy mikrométer, a jobb oldali több millió fényév széles. Lehetséges? Hogy?

Az amerikai vonatok nyomtáva (a sínek közötti távolság) pontosan 143,5 cm (4 láb és 8,5 inch). De vajon mi az oka annak, hogy ez a távolság pont ekkora lett? Mi olyan vonzó ebben a számban?

A válasz meglehetősen egyszerű és könnyen kitalálható: az USA-beli nyomtáv pontosan megegyezik az Angliában használatos nyomtávval, mivel az első vonatokat angliai bevándorlók kezdték építeni az Újvilágban.
Na jó, de ettől a kérdés még kérdés marad. Most azt kell megválaszolni, hogy Angliában miért lett 143,5 cm a nyomtáv. Azért, mert az első vonatokat Angliában azon tervek és sablonok szerint készítették, amelyeket a hintók és kocsik gyártására is használtak. Így hát felmerül a kérdés, hogy a hintók és kocsik nyomtáva miért lett pont 143,5 cm?
A válasz megint nagyon logikus: ha más lett volna a nyomtáv, akkor ezek a járgányok nagyon hamar tönkrementek volna az angliai kőutakon, mivel azokban, pont ilyen távolságra, volt két vájat, melyeket a régebben ott járt kocsik vájtak ki. Nem meglepő azonban, hogy az Angliában található kőutakat, szinte egytől egyig, az ókori Róma építtette. A kőutakba vájt vájatokat pedig az első római kocsik és harci szekerek vájták. Már az ókori rómaiak is szabványok szerint építették az utakat és a harci szekereket, ezért aztán mind ugyanakkora lett, ami a vájatok távolságának egyformaságát is maga után
vonta. A vájatok aztán évszázadokon keresztül kényszerítették az utókor járműtervezőit az ősi szabvány betartására.
A tanulság tehát, hogy ezek után, ha azt kérdézed, hogy ki a fene rittyentette ezt vagy azt a számot (pl. 143,5 cm), még az is lehet, hogy pont rátapintottál a valóságra: a római kocsik távolsága ugyanis pont azért lett akkora, amekkora, hogy két ló hátsója kényelmesen elférjen egymás mellett a kocsi előtt.

Megvan hát a válasz! Római lovak fara szülte ezt a különleges számot. Ha pedig már eléggé izgalomba jöttél attól, hogy birtokába jutottál a modern világ egyik nagy titkának, még egy adalék: bizonyára láttad már azt a két vastag rakétát az amerikai űrrepülok oldalán, felszállás közben. A nevük Solid Rocket Boosters (SRB). Ez a két rakéta hajtja fel az űrbe az űrhajót. A rakétákat a Utahi “THIOKOL” gyárban gyártják, és tervezői sokkal, de sokkal vastagabbra szerették volna csinálni. A probléma csupán az volt, hogy a rakétákat vonaton kellett a kilövőállomásra szállítani. A vonat pályája néhány olyan szűk alagúton keresztül vezet, hogy a sinek épphogy elférnek benne. Ezért aztán a rakéta sem lehetett szélesebb, mint a nyomtáv.

Így esett meg, hogy a világ egyik legfejlettebb technológiájával gyártott rakétájának a szélességét egy római ló hátsó fele határozta meg…

polaroid1.jpg

graffiti-2.JPG

1. kérdés:

Ha ismernél egy nőt, aki épp terhes, már van 8 gyermeke, akik közül 3 süket, 2 vak, egy szellemileg visszamaradott, neki magának pedig szifilisze van, ajánlanád neki az abortuszt?

Mielőtt megnéznéd a választ, olvasd el a második kérdést is!

2. kérdés:

Itt az idő, hogy megválasszák a világ új vezetőjét, és a Te szavazatod számít a döntésben. Az alábbiakban olvashatsz néhány tényt a vezető-jelöltekről:

A – jelölt:
Tisztességtelen politikusok veszik körül, és asztrológussal konzultál döntései előtt. Két szeretője van. Zsinórban dohányzik és napi 8-10 Martinit iszik.

B – jelölt:
Hivatalából kétszer elbocsátották, délig alszik, az egyetem alatt ópiumot használt és minden este egy üveg whiskyt megiszik.

C – jelölt:
Kitüntetett háborús hős. Vegetáriánus, nem dohányzik, néha megiszik egy-egy sört, és soha nem volt házasságon kívüli kapcsolata.

Melyik jelöltre esne a választásod? (Először dönts, ne less :) , aztán nézd meg lent a válaszokat!)

A – jelölt: Franklin D. Roosevelt
B – jelölt: Winston Churchill
C – jelölt: Adolph Hitler

És mellesleg: ha az abortusz-kérdésre igennel válaszoltál, akkor épp megölted Beethovent…