Körübelül 10 év buszozás után, egyszer csak átadtam a helyem. No nem azért, mert eddig nem tettem volna. Viszont rengetegszer lehet hallani, hogy teli van a busz fiatalokkal, akik nem adják át a helyüket.  Az egy dolog, hogy sose kérik hogy adjuk át, ez még nem akkora baj, mert attól még fellehet ajánlani. Akkor elmondom, hogy én mit tapasztalok. Felszállnak az idősek, felajánlom a helyemet, nem ők nem akarnak leülni. Mert hogy csak 1 megállót mennek, meg mert van hátrébb hely, ezeket mondják. Viszont arra nem gondol senki, hogy ha valaki illedelmesen felajánlja a helyét és visszautasítják, akkor az valamilyen szinten megalázó, de legalább is rossz érzés.

Aztán vannak az anyák, a kis gyerekükkel.  Akik helyett már mások is mondják, hogy adjam át a helyem, persze én szívesen, nincs azzal a gond. A gond csak azzal van, hogy ha átadom a  helyem a kis gyereknek az anyukájával, akkor miért van az hogy a gyerek tovább álldigál a párnázott ülésen és azon tapossa szét a ropit?

Ezért, ha zsufi van a buszon, általában az a taktikám, ami csak az ilyen régi buszokon vált be, amiken nincs leghátul ülés, hogy hátramegyek és állok, aki pedig felszáll leülhet. Erre megemlití az egyik kedves öregnéni, hogy ott van szabad hely, üljek le!Akinek pedig sok-sok év után sikerült átadnom a helyem, vak volt.

Reklámok