Egy várandós hölgy méhében két kis magzat beszélget.

-Te hiszel a születés utáni életben? – kérdezi az egyik. -Természetesen.A születés után valaminek következnie kell. Szerintem az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk ahhoz, ami vár bennünket – válaszolja a másik. -Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki? -Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szánkkal fogunk enni.  -Hát ez ostobaság! – vág vissza a másik. Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal?! Ez nevetséges! Hiszen itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot….de mondok még valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert ez a köldökzsinór már most is túlságosan rövid! -De, de…..valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk. -De hát még soha senki sem tért vissza a születés után! A születéssel az élet egyszerűen véget ér! Különben is, az élet nem más, mint egy nagy sötét túra! -Én nem tudom pontosan milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre megláthatjuk az édesanyánkat, és Ő nagyon vigyáz majd ránk! – válaszolja reményteljesen.  -Az Anyát? Te hiszel az Anyában? Hol van? -Hát….mindenütt, körülöttünk! Itt van mindenhol, benne vagyunk, s neki köszönhetően létezünk! Nélküle egyáltalán nem lennénk. -Én azt nem hiszem. Én soha, semmiféle anyát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is! -Néha – mondja elmerengve a másik -, amikor csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel nekünk, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! Tudod, én tényleg azt hiszem – teszi hozzá -, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk!

Reklámok