Miután jól kimulattuk magunkat a vizsga időszak utáni lókuti bulin. Elkezdödött a nyár a pihenés ideje. Na szóval kb azóta nem csinálok mást csak tanulok vagy dolgozok, vagy néha tényleg pihenek. Mert ugye az ember úgy gondolja végre megáll lepihen, erre jön az fránya cseresznye fa és elkezdi köpködni a földet cseresznyével, ez azért is vicces, mert múltkor járóköveztük le az udvart, ami innentől piros foltos színekben pompázott. Tehát teendő minden reggel össze takarítani. Csúnya-csúnya cseresznyefa. Aztán embernek eszébe jut hogy a masszázs tanfolyamra is készülni kell ezért anatómiát tanul, már amikor éppen nem a szakdolgozatát fordítja, ami lehet ősszel úgy lesz kivágva hogy csak nézek.

Hálisten néha 1-1 strand vagy utazás is belefér, múltkor meglestük hogy is néz ki Nyugat-Magyarország. Egész jól Cák-Velem-Léka-Kőszeg volt az útvonal,  azaz az útvonal más volt, csak ilyen sorrendben álltunk meg. Cákon van egy rakat pince, aminek környékén se szölő se bor, meg egy fafaragó mester aki vidáman mutatta miket faragott beteg fából, tényleg szép volt és ötletes, na nem a mester hanem amiket csinált.  Léka már Ausztria csak ők Lockenhause-nak nevezik, igaz a várban kint van a magyar címer.  Hogy ezek milyen ötletesek voltak kínzásban, nem semmi, amúgy egy lovag vár volt és nagy és tényleg olyan vár vár, amit a mesékben vagy filmekben elképzelünk. Köszegen meg megtudtam hogy a postakocsisok régen nem vállaltak felelősséget a borért szölőért.

Érdekes egybeesés hogy az ott vett bor tört össze nálunk.  Pedig nem is vagyunk postakocsisok, habár az őseim Kocsból származnak ahonnan a postakocsik nagyrésze, úgyhogy talán mégis van bele valami.  Majd nemrég sikerült egy újabb küldetést teljesítenem, megoldottam hogy a lenti géphez ne kelljen bekapcsolni a fentit , ha netezni akarnak, bejártam fél Veszprémet Routerért, mindenhonnan elfogytak a vezetéknélküliek csak 1 hely volt, naná hogy a város külső részén, hogy kutyagolhassak 40 fokban ahol találtam egy elég jót, igen jó áron.  Ja Egonak üzenem nettó 7500 és remekül müködik 😛

Ugyanakkor amiről meg folyamatosan lemaradok a fesztiválok, de nem nagyon merek betervezni egyet se, mert mindig közbe jön valami, meg van egy rakat más dolgom sajnos 😦 Nem lehetne újrakezdeni 2004től? Legjobb évem volt.  Sajnos most már inkább a karrierrel kell törödni, ezért masszírozok amikor tudok ma délután 40 fokban, ami többek közt tartalmaz gereblye fogást is 🙂 . Angolt tanulok amikor tudok este 8 és 10 között a bbc-ről. Meg anatómiát, szieszta idő alatt.  Valamint szakdolgozathoz gyűjtök anyagot, hogy mikor az már a 24 órán kívül esik. Tudjátok jó dolog ez a tér-idő kontinum.  De hogy a veszprémi utcazenét nem hagyom ki az tuti! Újra kell! Ja és más se hagyja ki, 24-től ami azt hiszem kedd az egész város egy igazi nagy fesztivál, mellesleg ingyenes. Szóval hajrá. Hajtás keményen és meglesz a gyümölcse. Don’t stop never give up Rock & Roll.

Mindenkinek szép nyarat.  nyar.jpg

Advertisements