A farkas vadállat. Azaz nem is olyan vad. Sőt, talán szelídnek is mondható. Legalábbis Einstein relativitás-elmélete alapján jó magyarosan azt mondhatjuk, hogy: ahogy vesszük. Mert, ha a bárányhoz viszonyítjuk a farkast vagy a galambhoz, pláne a sült galambhoz, akkor a farkas vad és vérengző, veszedelmes és kegyetlen. De ha a tigrishez viszonyítjuk, akkor meg egészen helyes kis állat, olyan középvad, illetve félszelíd; egyszóval: mérsékelt. Az emberhez, a természet koronájához viszonyítva pedig a farkas valóságos kis árvácska, ibolya és gyöngyvirág, sőt árvalányhaj vagy tejbegríz, már aszerint, hogy ki mit szeret.

Mert bizonyosra kell vennünk, hogy meghaltak mostanában emberek, akik sokkal jobban szerettek volna egy farkasfalkával találkozni, mint néhány, emberek ábrázatát jogtalanul viselő “felelőtlen egyénnel”.
A farkas különben a kutyafélék családjához tartozik, mondhatnánk, hogy a farkas egy vadkutya. Táplálékát élő állatok képezik, leginkább a bárányhúst szereti, de megelégszik nyúllal, mókussal, tyúkkal, szamárral is, ha olyan szamár bárányra nem akad, aki éppen hajlandó az ő táplálékát képezni. Ha élő állat nincsen, akkor kínjában a gyökeret, a füvet, meg a fa kérgét rágja, de meg nem eszi!
Nagyságára nézve a farkas akkora, mint egy jól megtermett komondor, sőt a színére, élettartamára, táplálkozására és kedvenc szórakozásaira nézve is pont akkora. Aki pedig nem tudja, hogy mi az a komondor, s esetleg azt sem tudja, hogy mekkora, hát az most figyeljen nagyon jól. Matematikusok ugyanis pontosan kiszámították, hogy egy teljesen kifejlett tacskó testének hosszát meg kell szorozni a két füle között mért távolsággal, majd az egészből ki kell vonni a testsúlyának 85%-át. Ez az eredmény képezi a komondor testének hosszát. Ez pedig ugyan akkora, mint a farkas.
A farkast a régi magyar nyelv fenének, fenevadnak hívta, de mivel a fene szót használni betiltották egyes politikusok, ezért elkezdték farkasnak mondogatni. Ez a név aztán rajtaragadt a szegény, ártatlan állaton. Persze ugyanúgy mondogathatták volna fülesnek, szemesnek, vagy fogasnak is, de nyílván elfelejtették.
A farkas színe rozsdavörös, hasonlatos a kétfilléres és a krajcár színéhez, amire öreg emberek, akiknek jó a memóriájuk, még biztosan emlékeznek. Gyöngébbek kedvéért elmondjuk, hogy a kétfilléres és a krajcár készpénz volt, kis kerek, lapos bronzdarabka. Őseink két ilyen bronzdarabkát fizettek, ha át akartak menni Pestről Budára a hídon. Ebből is látható, hogy milyen rettenetes életük volt őseinknek. Azóta a világ nagyot fejlődött, az általános emberi boldogság emelkedett, mi már ingyen mehetünk át a hídon.
A farkas azonban nem szokott hídon mászkálni, legalábbis akkor nem, amikor ember is látja, ami nagyon is félénk természetére vall.

forrás:wercsy.hu

Reklámok