Szép nap volt.  Felkeltem megreggeliztem stb.. gondoltam nekiállok a szakdogámnak. Mondom előtte azért feljelentkezek irányitástechnika vizsgára. Erre mit látok van 4 időpont az első december 18. 10.00 amikor pont mérnöki tervezésből kell előadást tartanom, a 3., 4. időpont január 15 és január 17 amikor éppen Dublinban leszek, szóval maradt a január 8. Javítási lehetőség nélkül. Így hát rá is katt hogy felveszem, erre csodálatos neptun rendszer kiírja hogy ebben a félévben a vizsgafelvételem le van tiltva. Na ettől kiakadtam eléggé. Kérdezgetek egy csomó kollégát hogy mi van most, mikor nem tartozok, kiderül hogy vizsgadíjat is lehet kell fizetnem. Azt ugye gyüjtőszámláról lehet, amire utalnom kell pénz. Na akkor irány az OTP honlapja.

Elöszőr nem találtam a jelszavam, majd nagy nehezen kitaláltam és kb 3.ikra sikerült belépnem amig olyanokat írt ki hogy kommunikációs hiba történt ill. nem lépett be. Minden boxot kitöltöttem figyelmesen precízen nehogy ide újra be kelljen lépnem, erre mikor elküldeném, azt írja idő limit lejárt, és kilépett. Ááá nem voltam dühös. Aztán újra, azt azért tudni kell hogy kb 5-10 perc volt mire belépett. Szóval mikor ismét elkezd csiga módjára viselkedni elléptem gyorsan ebédelni, hogy mire visszaérek minden rendben legyen. Na az ebédem nem tartott szerintem 10 percet, ott volt az űrlap megint kitöltök mindent, idő limit megint lejárt. Na akkor végül 3adszorra is megcsináltam mikoris végre sikerült úgy d.u 2 óra környékére. Ekkor úgy voltam már hogy eleget idegeskedtem sakkozok egyet. Volt egy 11 éves amúgy nagyon szemtelen kölyök, akinek egy 9 éves országos bajnok a legjobb haverja na az odavissza megvert. Elegem volt. Láttam hogy az egyik msn partnerem MR- kabarét hallgat, na mondom akkor benyomom én is a kossuthot mert ott szokott lenni, semmi kabarét nem hallok, rákérdezek kiderül csak mp3at hallgat , ááá.  Utána gondoltam akkor hallgatok egy kis rádiót, na ott se ment semmi jó zene. Ezért bekapcsoltam jelenlegi kedvenc számomat a ladánybene 27 a honeyball az animal cannibals és a copy con közös számát a don human-t. Hallgatom végre eldőlök az ágyon kezdek megnyugodni. Ekkor szól anyu a szám felénél hogy menjek le segíteni.  Szóval még a zenét se bírtam végig hallgatni.

Visszajövök, próbálkozok msn-nel nyugtatni magam, ezért kértem egy kisérőlevelet Huzsitól mondta hogy cserébe fordítsam le a hozzácsatolt önéletrajzot. Fordítom erre rákérdezek ha ez a csaj társalgási szinten beszél angolul miért nem ő fordítja? Erre kiderült hogy rossz önéletrajzot küldött el, és rosszat fordítottam. Végülis a nap ezen részébe már lassan természetesnek vettem ezeket a megpróbáltatásokat :)) Szóval lefordítottam a másikat is. Úgy voltam vele hogy nem baj este 8kor jóbarátok az majd felvidit, elkezdem nézni 8:11kor felhív apu hogy mehetek érte kocsival. Komolyan szinte számitottam rá.  Megyek autóhoz tök sötétben, kinyitom az ajtót és felgyúlnak a fények mondom legalább ez müködik, így legalább megtalálom a slussz kulcsot, mivel hideg volt ezért becsuktam egyből az ajtót, fény el, full sötét ismét, felkapcsolni se volt semmi, de az már mindegy.

Megyek felé, a vasúti átjáron valamit épitkeznek, átmentem valami csövön is, de defektem nem lett – csoda. Visszafelé másik vasúti átjáró felé jöttünk, naná hogy pirosat kaptam. Hogy teljes legyen az öröm nem 1 hanem 2 vonat jött egy oda egy vissza. Úgyhogy a szakdogámmal nem is haladtam semmit. Szép nap volt.

Reklámok