Sziasztok!

Már most érzem, hogy egész nagy vitákat fog kavarni ez a blog, dehát néha nekem is engedjétek meg hogy ilyet írjak. Szóval közel 200 médiummal, megalakult a médiaunió, melynek a célja, a társadalomra pozítivan hatni, valamely olyan témában, aminek nincsen pénzügyi illetve politikai célzata. A http://www.mediaunio.hu -n bárki tehet javaslatot. Kell írni persze indoklást, a relevanciát igazolni, stb.. Mindenki javaslatát szívesen várják. Én a következőt tettem: egymásra odafigyelés, egymás motiválása, segítése és némi mosoly.  Úgy éreztem, hogy végülis ha csak egy bloggal is, az Internetes média része vagyok, ezért én magánoldalilag is felhívhatom a figyelmet ezekre a dolgokra.  Hogy miért pont ez jutott eszembe? Leírom ugyanazt mint ott az indoklásba.

Jártam Angliában és Írországban is az elmúlt években, ahol azt vettem észre, hogy ha valaki kinyit egy térképet, odamennek hozzá, hogy segíthetnek e. Ha valamit elront az ember, akkor nem lekiabálják a fejét, hanem megkérik, hogy ne felejtse el jól csinálni. Dublinban, amikor egy spanyol kislánynak elszámoltam tízig spanyolul, megtapsolt hogy milyen ügyes vagyok és ez motiválólag hatott rám. Windsorban láttam hogy összeesett egy ember, egyből rengetegen körülvették hogy segítsenek neki és nem azért hogy nézelődjenek csak. Egy hostel konyhájában ilyen feliratot láttam: este kilencig fejezze be mindenki a konyha használatát, mert igazságtalan lenne a személyzettel, hogy ha várniuk kellene arra hogy megkezdjék a munkát. Mindenki befejezte, nem tiltás volt, hanem kérés. A buszon, ki volt írva, hogy ha idősebb vagy mozgáskorlátozott száll fel, akkor ad fel a helyedet. Amikor tele volt a busz, megoldást kerestek arra, ki hova tegye a csomagját hogy mindenkinek jusson hely. Ott 5-6 különböző nemzet, egy társadalomként tudott élni. Magyarországon úgy érzem az a baj, hogy ezek nincsenek, senkinek nem jut eszébe a másikon segíteni, ha csak nem kérik rá, alig van mosolygós ember. Amikor Szombathelyen, rámosolyogtam mindenkire, mindenki elfordította a fejét, valaki azt hitte hogy ismerem ezért mosolygok, úgyhogy köszönt. Senkinek nem jut eszébe visszamosolyogni. Nem bíztatjuk, nem motiváljuk egymást, nem keressük a megoldást a többi ember problémájára, leginkább csak a sajátunkéra. Jó munkáért nem kapunk dícséretet csak további elvárás, rossz munkáért pedig megróvást. Ilyen hozzáállással, nem csoda hogy pesszimista nemzet vagyunk és a pénzért mindenkit félre lökünk. Úgy gondolom a nyugati példákban leírtakkal, segíteni lehetne a magyar társadalmat.  Egy kis odafigyeléssel, illemtannal, kéréssel, dicsérettel, némi mosollyal.

Persze ezt nehéz elkezdeni egyedül elhiszem, de ha mások látják ezt a viselkedésformát, akkor fel is vehetik és ha sikerülne egy olyan társadalomban élni, ami nem a dögöljön meg a szomszéd tehene is elvet követi, akkor nemcsak sikeresebbek lennénk, ami mellékes a kitüzött célhoz képest, hanem sikerülne egy jó hangulatú kedves vidám országban élni.  Eltudjátok képzelni Magyarországot, egy vidám kedves segítőkész emberekkel teli nemzetnek?  Lennon szerint , ha valakinek egyedül van egy álma az csak álom, de ha együtt van valami álmunk, az már realitás, csatlakozzon az álomhoz és váltsuk reálissá.

Úgyhogy kérek mindenkit, hogy ha lát valami olyan helyzetet, melyet képes pozítivan befolyásolni, akár egy ülőhely átadással, akár elsősegéllyel, akárcsak egy tapssal vagy mosollyal, vagy útbaigazítással, ne tétovázzon megtenni.   Csinálhatnék ezt követendő köröket, szervezeteket, vagy világnapot ehhez az eszméhez, de én bízok benned, bennetek, hogy vagy olyan intelligens hogy erre nincs szükséged!

Reklámok