A 3 fent említett név, sikert sikerre halmozott. Ami nem mindegy, hogy mindezt olyan közegben tette, amire a világon kevés példa van.  A kézicsapatunknak olyan szurkológárdája van, ami Európában de talán a világon nincs még egy.  Amikor Franciaországban a magyar szurkolok hangját lehet hallani, el lehet képzelni, mi van itt Veszprémben. A stadion zeng, a világ legjobb csapatait 2-3-al verjük hazai pályán, fél óráig meg se mozdul a közönség meccs után csak éltet, a csapat meg sír a meghatotságtól.  Nem rég láttam Overdose futamát amire több tízezer ember volt kíváncsi. 20 ezer ember egyként szurkolt egy lónak, aki 3 patkóval több hosszal nyert versenyt. 1 percért az emberek a napjukat áldozták. Végül pedig a jégkorong válogatott, akik bejutottak a legjobbak közé és Kanadának nem lett volna nagy élmény megverni minket 9 góllal ha nem látják azt hogy 9:0 után is a magyarok tele torokból éltetik a magyar csapatot.  Az ellenőrök, a bírok mint megrökönyödtek, amikor látták ezt a fanatizmust. Úgy látszik , mégis van amiben egységesek tudunk lenni, jobban mint bárki a világon és úgy látszik nem mindig az irigység hajt minket – ahogy sokan mondják.  És annak ellenére hogy fanatikuson szurkolunk saját hazánk csapatainak. A meccs után mégis letudunk ülni az ellenfél szurkoloival. Magyar-Szlovák meccs a himnusz kifütyülésektől lett hangos, azt már kevesebben mondták el, hogy utána együtt sörözött a két tábor és zászlót is cseréltek. A szlovákok pedig megdícsérték a magyarokat.  Amit az olimpián láttam szintén példa értékű volt.  Nyilván simán hazai pályát teremtettünk a magyaroknak a vizilabdában. Nem sokkal később pedig a legnagyobb rivális szerb szurkoloval csevegtünk, aki szintén megdícsérte a mieinket.  Na várjunk csak, akkor ha ilyen jól összetudunk fogni és ilyen barátságosak az “ellenséges” nemzetek.  Akkor kibeszélte be nekünk hogy irigyek vagyunk és kölcsönösen utáljuk egymást a környező országokkal? Mindegy is hajrá Ria-Ria-Hungária.