Kérdeztétek, mi történt, hogy Utcazene óta nem írtam semmit.  Sajnos, a gyakran írt, kevésbé színvonalas bejegyzéses blog átváltott egy színvonalasabb ritkábban töltött bloggá. Ezért nem is nagyon írtam le, mi történt a nagyvilágban, mert azt sok más helyen megírták, azt se hogy velem mi történt, mert ott szintén nem sok érdekes dolog derült ki.  Ellenben most olyan sok írni valóm lenne, hogy jönni fog vagy 3 bejegyzés és remélem mindenki megtalálja az ízlésének valót.

Nyár:

Féltem, hogy a nyaram, nem fog érni semmit, mert dolgoznom kell és szabit se vettem ki. Ehhez képest alig volt olyan hétvége amikor szombaton lefeküdtem volna aludni. Megvolt életem első legénybúcsúja, innen  csupán 2 emlékezetes dolgot emelnék ki, amikor a vőlegény Veszprém sétálóutcáján éjfél környékén tampont árult lányoknak. A másik amikor harmadnap a vőlegénnyel és a tanúval beszélgettem, a fényképekről, mindkettő első mondata: ugye semmi égő kép nincs rólam? Hiszen elég nehéz volt olyan embert találni, aki tudta mi történt hajnali 2 után.  1 hétre rá megvolt életem első lagzija is, ahol talán a legemlékezetesebb haverom rémült arca, amikor a barátnője elkapja az eskűvői csokrot 🙂  Utcazenéről már olvashatattok, majd életem első lakásavatóján voltam, ami valójában egy koktél parti lett, ennyi színes italt még életemben nem ittam, utoljára fagyizáskor választottam így, hogy azt a kéket kérem az íz az mindegy. Bár finomak voltak. Az ottani részleteket inkább msn-ben.

Majd megvolt életem első kalandparkozása is.  Bakony szívében, Kislődön, Városlőd táblát megtalálva, kicsit esőben, kicsit hűvösebb időben, bográcsozos, vízbe esős, drótkötél pályás délutánt sikerült összehozni. Sobri Jóska kalandparkot mindenkinek csak ajánlani tudom, lustáknak, azért mert egy gyönyörű horgásztavi erdős, dombos környezetben található, ahol lehet akár horgászni vagy bográcsozni, sétálgatni, kajálni. Akik pedig a kihívást keresik szintén megtalálják, én egy 26 megállós (fák teteje között) drótkötél pályán mentem végig, bár a 6.-7. megállónál arra gondoltam, ez nekem most miért is jó? Ellenben nagyon jó érzés amikor sikerül végig csinálni, a 2. legnehezebb pályát. Most a cél az extrém a legnehezebb pálya, következőre.

Nyár vége felé voltam, egy dunakanyari minitúrán is.  A dunakanyar mindig elbűvölő tud lenni. Nem csak a gyönyörű táj miatt, hanem amiatt az elképesztő nyugalom miatt, amit ott megtapasztal az ember. Sétáltunk úttalan útakon, míg egyszer csak egy olyan helyre tévedtünk be, ahol fa házikók voltak, rengeteg fiatal, szólt a zene és mindenkin karszalag volt, kivéve rajtunk, ezért gyorsan távoztunk a helyszínről.

Voltam még egy bakonyi bogrács főzögetésen, ahol a legszebb emlékem amikor a gumimatracon, a medencében gyümölcsvodkázok rálátással a csodálatos bakonyi dombokra erdőkre.  Kívánok mindenkinek hasonló szép nyarat jövőre is! 🙂

Advertisements