Művészet


Ha így szólnék a kedves,
fiatal kalauzhoz:
– Kalauz úr,
hogyha ma este hazamegy,
ölelje meg nagyon a feleségét,
dícsérje meg, ami épp rajta van,
akár az ócska pongyoláját –
Ha így szólnék –
ugye… bolondnak tartanának?

Ha így szólnék a bottal kopogó
nyugdíjas bácsihoz a boltban,
mikor épp forintjait guberálja,
végül levágat tíz dekát
a “kicsit-hosszabb-lett” kenyérből:
– Bácsi! Itt van ötszáz forint.
Tegye el, kérem. Épp ma kaptam.
nem számítottam rá. Fölösleges. –
Ugye, bolondnak tartanának?

Ha így szólnék az útkövezőkhöz:
– Útkövezők!
Én ezt a kis kavicsot elviszem,
mert az erezetében
lehorgadt Krisztus-fejet látok.
Engedjék meg, hogy elvigyem! –
Ugye, bolondnak tartanának?

Ha így szólnék a torzonborz kamaszhoz:
– Gyere, fiam,
üljünk le valahol, s te elmeséled,
mitől nőtt vállig a hajad,
mi ellen mered ez a tüske
tejes arcod körül,
s egyáltalán, mitől vagy te ilyen
kérlelhetetlen? –
Ugye, bolondnak tartanának?

Ha így szólnék padon sütkérező,
újságpapírból eddelgélő nénikéhez:
– Néni, jöjjön velem,
amit szeret, azt főzök vacsorára,
puha ágyat vetek,
előtte pedig mindent elbeszélhet, a menyasszonykorát,
azt a szülést, a császármetszést is,
és szegény jó ura szívszélhűdését,
és hogy mivel ültette be a sírját,
azt is, milyen a szomszédasszony,
azt is, hogy a fia hogyan él Kanadában,
meg hogy mit írt föl, és mire, az orvos.
Mindent apróra elbeszélhet.
Sóhajtozhat és imádkozhat az ágyban.
De éjjel egyszer – maga úgyis sokszor
fölébred –
keljen fel, takarjon be engem,
mert éjjel mindig lerúgom a takarómat …
Ha így szólnék –
ugye, bolondnak tartanának?

Konvenciók, bevett szokások
hideg vaspántjai
szorítják lüktető,
eleven húsig lenyúzott szivünket.

Reklámok

Az utazásai során a Kis Herceg egy furcsa, kocka alakú bolygóra ért.
A bolygón drótok, telefirkált papírok, félig telt kávéscsészék voltak szétszórva.
A szeméthalmok közepén egy borostás, szemüveges alak ült.
– Szia. Hát te ki vagy? – kérdezte a Kis Herceg.
– Pill, rögtön – válaszolta a férfi.
– Mi a neved? – folytatta a Kis Herceg, ugyanis ha egyszer valamire kíváncsi volt, azt nem hagyta annyiban.
– A programozó vagyok. Mindjárt beszélhetünk, csak most egy hibát keresek a logban. – felelte az ember.
– Mi az a log? – kérdezte a Kis Herceg. Körbenézett, de sehol se látott semmit, amire ez a szó illett volna. – Mi az a log? Ismerem a szemétkupacot, látom a kávéscsészét és a drótokat is, de nem látok logot. Hol van?
A férfi hitetlen arccal fordult a jövevény felé. “Te ugye a javításért jöttél?” – kérdezte, és beletúrt egy paksamétába. – Mindjárt megnézem a listát, szerintem a következő patch már tartalmazni fogja – és elkezdett a körülötte heverő papírok közt kotorászni.
A Kis Herceg elbizonytalanodva nézte a Programozót, ahogy az az egyik halom legaljáról kihalászott egy színes filctollal összefirkált szöveget, és hümmögni kezdett felette.
– Mi az a log? – kérdezte megint.
A Programozó nagy levegőt vett:
– Nem tudom rendesen elmagyarázni egy felhasználónak, de a program a hibáit egy naplóállományba írja, amit csak az írás idejére zárol. Ezért aztán ha a rutin elszáll, akkor a logban az abortálás előtti utolsó bejegyzésből tudjuk kitalálni a hiba pontos helyét, és ez segít a javításban. De ennek semmi köze nincs a patchhez, amiért jöttél.
– Te nagyon furcsán beszélsz – felelte a Kis Herceg. – Mi az a felhasználó?
– Az emberek két részre oszthatók – válaszolta a programozó, miközben lehajtott egy fél csésze hideg, állott tejeskávét. – Azok, akik írják a programot, azok a programozók. Akik csak használják őket, azok a felhasználók. Én is egy programozó vagyok, és – mivel nem tudtad, mi a log – Te valószínűleg felhasználó vagy. Milyen programot használsz?
– Nem használok programot. Van egy rózsám, és három vulkánom. Ezek programok? – kérdezte a Kis Herceg.
– Nem, nem ezekre gondoltam. Tudod, mikor leülsz a gép elé, és elindítasz valami szövegszerkesztőt, levelezőt, vagy ilyesmit. A munkahelyeden, az irodában például.
– Nincs irodám. Egyszer találkoztam egy Hivatalnokkal, de eljöttem a bolygójáról. Unalmas alak volt – felelte a Kis Herceg.
– OK, akkor otthon, mikor szabadidődben benyomsz egy játékot, az egy program. – magyarázott türelmetlenül a Programozó.

– Szabadidőmben szeretem megnézni a napfelkeltét. Mindig úgy húzom a székemet, hogy épp lássam – felelte a Kis Herceg. – De az én bolygóm kerek, nem ilyen négyzet alakú. Milyen itt a napfelkelte? – kíváncsiskodott tovább.
– Nem négyzet, kocka. A négyzet az síkidom, a bolygóm meg test. – mondta a Programozó. – Az ilyen fogalmi zavarok miatt kevernek mindent össze a felhasználók, mert képtelenek a legalapvetőbb szakkifejezéseket is megjegyezni. Meg hogy kockás füzetnek hívjátok a négyzethálósat, az agyam száll szét ettől is.
– Milyen itt a napfelkelte? – kérdezte újra a Kis Herceg, mert nem szokott eltérni a tárgytól.
– Mit tudjam én? – válaszolta a Programozó. – Nem szoktam látni, én olyankor dolgozom. Mondd meg a GL-ednek, hogy a patch az esti upgrade-ban benne lesz, addig meg hagyjanak békén, mert a debug magasabb prioritású task, mint a support. – és visszafordult a munkájához.
– Milyen barátságtalan figura – gondolta a Kis Herceg, és otthagyta a bolygót. Útközben azon tűnődött, vajon el tudná-e magyarázni a Programozónak, hogy ő nem használ semmilyen programot és mégis normálisan él, vagy hogy a Programozó képes lenne-e elmondani neki, mi az a log úgy, hogy megértse.
– Valószínűleg nem – summázta végül. – A fölnőttek nagyon-nagyon furcsák tudnak lenni.

Egy várandós hölgy méhében két kis magzat beszélget.

-Te hiszel a születés utáni életben? – kérdezi az egyik. -Természetesen.A születés után valaminek következnie kell. Szerintem az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk ahhoz, ami vár bennünket – válaszolja a másik. -Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki? -Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szánkkal fogunk enni.  -Hát ez ostobaság! – vág vissza a másik. Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal?! Ez nevetséges! Hiszen itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot….de mondok még valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert ez a köldökzsinór már most is túlságosan rövid! -De, de…..valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk. -De hát még soha senki sem tért vissza a születés után! A születéssel az élet egyszerűen véget ér! Különben is, az élet nem más, mint egy nagy sötét túra! -Én nem tudom pontosan milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre megláthatjuk az édesanyánkat, és Ő nagyon vigyáz majd ránk! – válaszolja reményteljesen.  -Az Anyát? Te hiszel az Anyában? Hol van? -Hát….mindenütt, körülöttünk! Itt van mindenhol, benne vagyunk, s neki köszönhetően létezünk! Nélküle egyáltalán nem lennénk. -Én azt nem hiszem. Én soha, semmiféle anyát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is! -Néha – mondja elmerengve a másik -, amikor csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel nekünk, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! Tudod, én tényleg azt hiszem – teszi hozzá -, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk!

knife.jpgTegnap délután , amikor a gyerekek kint bicajoztak és görkoriztak az utcán, kivittem egy nagy kést és a házunk előtti árokparton nyiszálni kezdtem vele a lassan égig érő füvet. Azért kell késsel vágnom a problémás területeken, mert a damilos fűnyíró izénk nem adagolja a damilt rendesen, ezért sokkal gyorsabban végzek egy késsel, mint azzal, sarlóm pedig nincsen. Tényleg gyorsan végeztem is a vagdosással, viszont a gyerekek még maradni akartak egy kicsit az utcán, s mivel felügyelő szerepkörben voltam kint eredetileg, a késemet leraktam a kerítés tövébe, és aztán ott is felejtettem. Most jutott eszembe az előbb és hirtelen úgy éreztem mindjárt becsönget a rendőrség. Atya világ én egy életveszélyes jó 40 centis bajonettet hagytam közterületen. Elképzeltem, hogy erre járt egy gyilkolni készülő és éppen kapóra jött neki az én feledékenységem. Felmarkolta az eszközt és kivégezte azt a három embert, aki véletlenül itthon volt az utcánkban. Reggelre a rendőrség megtalálta a hullákat és a bűnelkövetéshez használt eszközt, amin természetesen az én ujjlenyomatom is rajta van.

 

Teljesen véletlenül a csapunkban vörös foltoktól éktelenkedő, valaha fehér törölközőket áztatok, olyanok mintha véresek lennének. Persze nem véresek, csak Dodó tegnap szokás szerint tollakat műtött a szobájában és hát a vörös tintásban a patron szétment, természetesen a padlóra. A gyerek ilyenkor nem szól – önálló ő is -, hanem berohan a fürdőbe, felnyalábol néhány tiszta törölközőt és megoldja a problémát. Ez nem rossz taktika, hiszen csak akkor venném észre a malőrt, amikor mosok, akkor ő meg hol lesz már, biztosan nem a közelemben. Persze hibázott a gyerek is, mert a talpáról nem törölte le rendesen a festéket, így rögtön észrevettem amikor nagy vigyorgások között lejött az emeletről. Rögtön bevallott mindent, és én csak annyit fűztem a dologhoz, hogy legközelebb használjon vécépapírt és ne törölközőket.

Persze akkor még nem is sejtettem, hogy esetleg reggelre majd nekem kell vallomást tennem, miért áznak véresnek látszó törölközők a csapunkban. Várhattam volna a laboreredményekig, amíg tisztára mosom magamat.

Megnyugtatok mindenkit, szerencsém volt a kést nem vitte el senki, ott találtam meg az előbb, ahol hagytam. Abban csak reménykedni tudok, hogy az elkövető a cselekmény után nem csak rendesen visszatette oda ahol találta.

Írta: juliska

A várost teljesen lerombolta, csak az épületeket kímélte
az embereket és a szálakat nem. Az egyik túlélő, aki addig
észre se vette hogy robbanás volt, éppen egy lottó szelvényt
adott fel. ő volt az utolsó, éppen túl volt egy találkán
egy régi szállal, ami még szintén valamiféleképpen túlélte
a pusztulást. Később viszont eltűnt ez is. Mi történik? Minden
pusztul? A város teljesen üres volt 1-2 ember kószált
akik nem tudtak elmenni, maradtak, vagy éppen volt
bátorságuk visszajönni. Az Óváros téren a harang egy
régi szomorú dalt játszott, végig várta, tiszteletből
vagy reménységből avagy a régi idők emléke tárta fel ezt a
hajlamot? Továbbment, szembejöttek az emlékek, kispál, kicsi a rakás
az új barátok, egy szám maradt meg belőle, felhívta és ekkor:
a hívott számon előfizető nem kapcsolható. Vége volt, a káros sugárzás
a szívét is elérte, továbbment mást nem tehetett. Egy fütyörésző
gázpalackos embert láott meg, gondolta, végre valami pozítiv is
történik, majd visszafordulva meglátta jéé ez egy jelenlegi
szál, egy ismerős, aki elvitte a pályaudvarra. A buszok már
jártak, viszont a távolságin is csak 4en ültek.
Persze a robbanás előtt, rengeteg jó és rossz barát, mérges
soförök és fiatal lányok, nevetések mind eltüntek, viszont az útvonal
is mindenütt a pusztítást idézte, egyik oldalon egy hordóban tüzet gyújtott
egy fickó, a másik oldalon temető szegélyezte az utat, majd igen
itt volt, a motoros felvonulás, borozás a suttogással, aki msn-n
még ott van, de túl halk lett. Felrémlett a csaló, a biciklista,
a középiskolás szerelem, persze emlékeztetünk mindig mindenkit,
élvezze nagyon az alkalmakat amikor lehet, de hisz élvezi, csak
annyira nem tudja h. az egész életben megmaradjon az érzés.
Felsejlett a tó, mintha a lyukat a robbantás vájta volna neki, de nem
ő már régebb óta itt volt. Hogy bírja ilyen nyugodtan?
Hazament, gondolta jobb lesz ha talán eszik egy kis fánkot, vagy leírja ezta
a blogba, vagy nézz egy kis vidámságot, vagy ha éppen
végre befejezi ezt a …..

Aki eddig nem tudta volna, annak mondom, hogy van magyar Oscar jelölés, M. Tóth Géza műve a Maestro. Szerintem nagyszerű alkotás.

Íme:

Maestro

A véleményekre is nagyon kíváncsi vagyok.

Hideg szelek elmúltával
újra jöhet melegség,
a levelek lehulltával
új rügyet szülhet az ég,
a múlások elmúltával
újrakezdés újra jön,
bánatoknak halálával
újra éledhet öröm.

Csukott szemek sötétségét,
újra nyitja majd a fény,
falak közül kivezet még
társul szegődő ösvény,
jelen húzó mocsarából
tárt karokkal hív jövő,
közelít még majd a távol,
gondköveket eltörő.

Soha nincsen utolsó vég,
mindig jöhet újulás,
vizet adhat vissza a jég,
minden másból lehet más,
körforgásból kivezethet
horizont ig menő út,
csak ennyit higgy: mindenkinek
sötét is, fehér is jut,
s zárnak, nyitnak is kaput.