Utazási magazin


Sziasztok kedves olvasók!

A segítségeteket szeretném kérni, egy álmom megvalósítása céljából.  Hogy ez nektek miért éri meg? Mert nyerhettek egy utazást.

A Tensi meghirdetett egy állást, ahol a szerencsés alkalmazott, 6 hónapig utazgat, a világ legszebb helyeire. Persze sokan megpályázták az állást, ezért mindenki készített egy videót, amire lehet szavazni. A második körben szavazók közül pedig, egy szerencsés nyertes, egy útjára elkísérheti a nyertest.  Kérlek szavazzatok a videómra itt: http://alegjobballas.hu/masodik_fordulo_videoi?profilSelection=profilDetail&profilId=561

Illetve facebookos lájkok is számítanak. Kérlek titeket itt lájkoljatok:

http://www.facebook.com/pages/A-Vilag-Masodik-Legjobb-Allasa/160937687269869?ref=ts majd keressétek meg a videómat február 1-nél és azt is. Bókkon Tamás aki Pekinget mutatja be 🙂 Előre is köszönöm! 🙂

Tamás

www.theworld.fw.hu még néhány helyesírási hibát kijavítok, utána remélem csak bővül 🙂

Az oldal, különböző tippeket tartalmaz utazásokhoz, és több ország leírását is tartalmazza a szemszögemből. Videók, képek, leírások, nagy mennyisgében.

Ismét napokra bontva. képek: Itt

Bangkok 1-2. nap

Esett egy nap, hogy mivel elegendő pénzt kerestem és szabadnapom is volt elég, nem beszélve egy kedves ismerösről Bangkokban, úgy döntöttem utazok egy nagyot.
Így történt hogy elindultam Indokína egyik legizgalmasabb városába.
A vicces a sztoriban az volt, amikor két nappal előtte, felhívtak az utazási irodától, hogy bocsi, de a légitársaság törölte a gépemet. Ezért nem Kijev hanem Moszkva felé megyek, így nem hajnali fél 5-kor hanem 9 óra után fogok megérkezni. Ami azért rosszabb megoldás, ugyanis másfél óra kijevi várakozás helyett volt, 3 óra moszkvai. Nem azért de szerintem a moszkvai Seremetyevo reptér a világ egyik legunalmasabb reptere. Kb annyira jön rá az ember hogy az orosz nők, tényleg úgy néznek ki, mint az amerikai akciófilmekben. Moszkvából akkora géppel mentünk, amekkorát én még nem láttam, egy sorban 9 szék volt én kb a 20. sorban ültem és az a gépnek még az első fele volt. De hogy milyen jó helyre kerültem, egyik oldalamon egy orosz pár ült, akik hatalmas rinyát levágtak a légikísérőknek, mert nem ülhettek egymás mellett. Majd a lány elkezdett sírni, mellettem egy idősebb nő, meg elkezdett röhögni. Én meg érezzek együtt valamelyikkel is. Ja amúgy Moszkvát még mindig hó boritja.

Majd megérkeztem Bangkokba. Jól számítottam hogy fülledt meleg idő lesz, ami a moszkvai hideg után elég kontraszt volt ahhoz, hogy ne kabátba csak pulcsiban legyek, mivel azt hirtelen nem tudtam hova tenni. A bangkoki reptér az egyik legszebb amit valaha is láttam. Tény hogy kívülről kicsit futurisztikus és buckákra emlékeztett, de belül fényes tiszta, és igazi thai, szobrokkal, képekkel. A reptéren már egyből letámadják az embert, hogy merre megy, mert adnak taxit és folyamatosan indulnak a taxik, amik megdöbbenésemre jobb kormányosak voltak és még megdöbbentőbb volt hogy pink színben pompáztak. Mindenesetre a sofőr legalább nem beszélt angolul és fogalma se volt hova kell menni, de aztán térkép alapján nagy nehezen kitalálta. Hálisten a szálláson már beszéltek angolul, bár elég gyengén, de sikerült elfoglalnom a szobát és ebédkor már találkoztam is Sakunával akit éppen meglátogattam. Lementünk, ittunk jeges teát, ami valami iszonyat finom volt , meg ettem valamit ami nem volt chillis fűszeres, akkor ettem utoljára olyat ott.
Délután meglátogattam az egyik legnépszerűbb parkot a Lumphini parkot. Szandálban mentem a kb 1.5 km-re lévő metró megállóhoz, és utána meg a parkba. Nagyon meleg volt, de a park csodálatos, go-zó bácsik, és labdázó fiatalokkal, valamint pagodában dalt gyakorló iskolásokkal találkoztam. A tó parti pálmafák mögül szépen látszottak az óriási üveg felhőkarcolók.
Amint kiléptem a parkból, újra fogadott az őrült közlekedés, ami ott azt jelenti, hogy rád dudálnak a zebrán, sőt még előznek is , cserébe 4-6 sávos utak vannak. Rengeteg motor van meg tuk-tuk (3 kerekű fedett motoros riksa) akik mindenhová elvinnének jó pénzért. Sokan a gyümölcsleveket, iletve különböző italokat zacskóból szívószállal isszák, nekem csak a sima ásványvízes palackhoz is adtak szívószálat.
Majd próbáltam megtalálni a kigyófarmot, érdekes módon rengetegen megállítottak hogy merre megyek, amikor elmondtam néhányan szó nélkül megmondták, mások meg alig akartak leszakadni, gondolom ők akartak pénzt. Majd végül egy óriási templomban kötöttem ki, ahol le kellett venni a cipőket, vagy ami épp a lábunkon volt. Jó volt egy kis hűvösebb árnyék. Kigyófarm kiderült zárva volt. Ezért visszaigyekeztem a szállásra, nagyon éhes lettem estére, úgyhogy Sakunával elmentünk az Esplanada-ba ami egy itthoni plázának felelne meg. Egy azt hiszem kínai étteremben ettünk. Mindenféle érdekes dolgot, már fogalmam sincs mi lehetett, ja de igen, csirke 🙂 utána pedig megnéztük a legújabb mozi szenzációt a Dragonball Evolution-t meglepően jó kis film volt. Ami viszont még meglepőbb volt hogy a film kezdése előtt az előzetesek után, volt egy bejátszás a királyról meg a népről és addig mindenkinek fel kellett állnia és úgy nézni végig. Bementünk egy könyvesboltba is, vicces volt, mert volt könyv Hungary-ről 😀 aztán vége is lett a napnak hosszú volt, folyt köv…

3. nap

Miért is jó nyaralni? Mert az ember aludhat 9ig 🙂 És még ezután is van ideje megnézni a várost 🙂 Szóval a második nap, úgy gondoltam találok egy közelebbi metró megállót. Ezért elindultam ellenkező irányba, majd jött a felismerés, hogy tévedni emberi dolog. Ezért gondoltam fogok egy taxit és elvisz a legközelebbi metró megállóig a térkép szerint. Szintén jött a felismerés mivel vissza vitt oda amivel ellenkezőleg indultam el. Mindegy is végül felkerültem a metróra, ahol egy európai szemmel vicces képet láttam, le volt rajzolva kiknek kell átadni a helyet. Rajzoltak bottal járó bácsikát, terhes kismamát, gyerekeket és sárga lepedős embert. Nyilvánvalóan buddhista papokra vonatkozik, akik igencsak nagy tiszteletnek örvendenek arrafelé.
Viszont most legalább nyitva találtam a kigyófarmot. Habár egy tuk-tuk-os rá akart beszélni, hogy elvisz körbe, mert az érdekes dolgok, nem abban az órában vannak. Való igaz, hogy a méreg csapolás, meg az óriás kigyóval fényképezkedés más órában volt, de így is érdekes dolgokat láttam. Albinó kigyót, illetve kigyó csontvázakat, kigyó-életszakaszokat. Miután megnéztem, a következő program a Wat Phra Kaew volt, a leghíresebb bangkoki buddhista templom a Grand Palace-ban. Sajnos a metró nem ért odáig. Az utolsó metró megálló a vasúti pályaudvarnál volt. Na gondoltam onnan már nem taxizok, hanem veszek egy térképet, amiről kideríthettem hogy mennek a buszok. A vasúti pályaudvar szintén egy látványosság. Az emberek a kövön ülnek, a bejáratnál szintén kisebb piac. És több sor szék ahova a várakozók leülhetnek. Na hát nagy nehezen kiderítettem merre mennek a buszok, kb 50 forint volt egy busz jegy, de a busz az valami borzalom. Nem volt légkondi, de mondjuk ablak meg ajtó se nagyon, de legalább az ülés kicsi volt. Leszálltam a kínai negyedben, hihetetlen zsúfoltság, járda szintén tele volt árusokkal, az út pedig furábbnál furább járművekkel. Valamint több emeletes lerobbant házak. Itt átszálltam egy hasonló minőségű buszra. Végül láttam egy nagy zöld területet ott leszálltam. Ez a Saranrom park volt. Ritka nyugodt és szép park. Egy pagodában ahova csak cipő nélkül lehetett belépni, de valahogy mindenki a meleg elől menekült oda. Elég hippis feelingje volt.
Park körbejárása után és egy palack ásványvíz után elindultam a fő látványosság a wat phra kaew felé ami a Grand Palace-ban foglalt helyet, amiről tudni lehet hogy hatalmas közel 800 métert mentem a fala mellett hogy egy bejáratot találjak.
Bejutottam. Habár az se volt egyszerű. Minden ilyen helyen egyből leszólítják az embert, hogy beszél e angolul, mert akkor szívesen adnak turista vezetést. Úgy gondoltam jobb ha magam nézem meg a dolgokat, úgy ahogy én szeretném. Óriási templomok voltak és a legnagyobb volt a Wat Phra Kaew. Sajnos tilos volt fényképezni, videózni, vagy akárcsak rövid nadrágban vagy lábbeliben bemenni. Tényleg gyönyörű hatalmas aranyozott buddha volt bent. Sajnos az őrnek kellett rászólnia mindenkire hogy üljenek le. Érdekes turista és helyi keverék volt. Látogatók és imádkozok. A palota többi része is nagyon szép, kisebb nagyobb múzeumok, paloták, kertek sorakoznak. Mindennek a végén pedig egy kis vendéglő, ahol nagyon finom kókuszdiót adnak, kókusz tejjel a belsejében. Nagyon finom és üditő volt. Utána viszont elég nehéz volt kitalálni az épület együttesből. Nem engednek ki akárhol. De végül kijutottunk.
Majd elmentem megkeresni a Wat Pho -t ahol a világ legnagyobb fekvő Buddháját szerettem volna megtalálni. Ketten is megpróbáltak lebeszélni hogy a bejárat felé menjek, mert az nap már 4kor bezárt és már fél 5 volt. Szerencsére nem hittem nekik és bementem, bent pedig ki volt írva hogy minden nap 6 -ig nyitva. Az egyik templomban meg is találtam a fekvő Buddhát. 46 méter hosszú és kb 15 méter magas volt. Valami óriási, lélegzetem elállt tőle… 5.5 tonna arannyal van bevonva és Buddhát halálának állapotában ábrázolja. Feje 24 teste 18 lába 14 karátos aranyból van. Miután ezt is láttam, elindultam hazafelé, gondoltam busszal jó lesz. Valaki meg is mondta melyik busz megy a vasúti pályaudvarra, lehet kicsivel előtte leszálltam róla, de így is sikerült nagy nehezen megtalálni. Mindenesetre a legmeglepőbb helyeken jöttek szembe turisták. Este elmentünk egy japán étterembe, ahol mi válogathattuk az összetevőket az ételünkbe, ami ott előttünk, meg is főtt. Legviccesebb összetevő a magyar gomba volt 🙂 sima laska gomba. Azért van egy feelingje Bangkokban japán étteremben , magyar gombát enni. 🙂 Ennyi volt a 3. nap 🙂
Folyt köv…

4.nap

4. napom azzal kezdödött hogy Sakunától kaptam egy cetlit ahol thai betűkkel le volt írva egy étel neve, hogy a lenti étteremben azt kérjem, mert az nagyon finom étel. Le is vittem és nagyon finom kis rizst ettem tetején tükörtojással mellette pedig hússal. Ízesítés két kis csomagban volt chilli, meg valami keserűbb fűszer is, ami annyira nem volt ínyemre. Úgy döntöttem , ma keresek egy busz megállót, hisz elöző nap elég jól bejött a tömegközlekedés. Közel 30-40 perc várakozás után, jött egy olyan számú amit jónak véltem. Ez nem volt annyira lerobbanva, mint a tegnapi belvárosi buszok. Sőt mi több itt táv alapján adták a jegyet. Ezért kénytelen voltam megmutatni, merre megyek. Ők meg kénytelenek voltak azt mondani , hogy ez nem arra van, szálljak le és forduljak jobbra. Jobbra fordultam de hiába, nem értem célt. Úgyhogy fogtam egy taxit, akinek megmondtam merre megyek. Megértette, elindult és elkezdett angolul beszélni, meglepett. Kérdezte, honnan jöttem, biztos látszott hogy nem helyi vagyok 🙂 Mondtam Magyarország, kérdeztem tudja e hol van. Mire azt válaszolja, persze Európában mert régen Ausztriával volt egy ország. Mondtam neki hogy igen ez kb 19. században volt így utoljára, de azért jól esett hogy ezt is tudta. A jelenlegi királyi palotához igyekeztem. Vízesárok volt körülötte, 4 sarkán, 1-1 szökőkút. Mind a 4 oldalon egyetlen hely van, ahol be lehet menni. Mindenhol fegyveres őrök védik és magamfajta turistákat be se engednek. Persze ezt csak akkor tudtam meg amikor legnagyobb bátorságommal, szembe indultam a gépfegyveres őrrel. Majd miután nem engedett be, leültem a vízesárok partján tízóraizni.
Ezek után elindultam a következő térképen jelzett látványosság felé, ekkor hirtelen mellettem a virágok közül kiugrott egy jó 1-1.5 méteres gyík. Utána viszont nem volt hajlandó megmozdulni, nem sokkal később észrevettem, hogy hiányzik a baseball sapkám. Visszamentem tízóraizásom helyszínére, hát látom ám, hogy a magyar zászlós sapka, egy thai ember fején vírit 🙂 Bocsánatot kértem és visszakértem , szó nélkül vissza adta.
Következő látványosság a Marble Temple volt (Márvány Templom)A Si Ayutthaya Roadon, a Chitralada Palotához közel található különleges márványtemplom V. Ráma Chulalongkorn király (1868-1910) uralkodása idején épült. Szintén jellemző volt, a csipkézett tetejű templomok. A legnagyobb fő temploma környékén, pedig több 10 bronz buddha szobor volt található. Nyugodt hely volt, belül szintén nyugodt templommal. Turisták elől fényképezték az arany buddhát, a hívők pedig hátul imádkoztak. Beültem a hívők közé, jobban átérzi az ember a kultúrát ha így tesz. A komplexumon keresztül folyik egy folyó aranyos hídakkal, végén pedig a buddhista papok lakhelye található, ahol muris látvány volt hogy a száradó ruhák, mind narancssárgák voltak. Miután innen is kijöttem, úgy haladtam tovább, ahogy legtöbbször szoktam, ha látok valami nagyot vagy csúcsosat afelé indulok. Most egy szobrot láttam. Úgy gondolom V. Rama lovas szobrát láthattam, egy ideig azt hittem egy téren, amíg el nem kezdtek jönni az autók, a téren keresztül úgy 12 különböző sávban. Hálisten csak 1-1 autó. Hamarosan eljutottam az Anantasamakhom Throne Hall udvarába. Az egész udvar felépítése valamiért emlékeztett a keszthelyi Festetics kastély udvarának berendezésére, de ez valamivel kisebb volt. A belső múzeum részbe szintén tilos volt rövid nadrágban bemenni, viszont itt már készültem, a hátizsákomból elővettem a hosszú nadrágot, felhúztam és máris beengedtek. Sajnos fényképezni nem lehetett, ellenben kaptunk mini-walkmant, ahova elég volt beütni az emléktárgy számát és máris hallhatunk ismertetőt róla. Látványos aranyhajók, fal nagyságú faragott történelmi képek, és festmények. A leglátványosabb mégis a királyi asztali teríték volt. Stílusos arany és ezüst evőeszközök és tányérok. Aranyfácán az asztalon és hasonló díszek mindez thai stílusban. Nem messze a throne hall-tól volt a Vimanmek Royal Teakwood Mansion ami a világ legnagyobb arany tíkfa udvarháza. Kívülről szép, belülről már untam volna fizetni a sok ékszerért amit látok de nem fényképezhetek le. Úgyhogy inkább elmentem az állatkertbe 🙂 Hatalmas park szerű volt az egész, mégis ami meglepett hogy elsőként két elefánttal találkoztam, meg köztük egy idomárral. Kis helyen voltak és látszottak hogy szórakoztatásra vannak ott. Kicsit sajnáltam őket, szerintem szívesebben lettek volna máshol.
A legszebb a fehér bengáli tigris volt. Ritkán kel fel de akkor felkelt és szembe nézett velem. Nagyon jó program mindenkinek aki szereti az állatokat. Mivel nem volt annyira messze, gondoltam megnézem a folyót. Érdekes volt, mert nem volt út jelölve odáig. Templomok közt majd egy sikátoron keresztül vezetett az utam, de végül elértem. Korrekt nagy folyó volt, minden nagy városnak kötelező látni a folyóját 🙂 Visszafelé egy buddhista szerzetes elegyedett velem szóba, ami meglepett de semmi különleges nem volt. Visszafelé vettem valami ételt, soha nem fogom megtudni mi volt az, de finom volt és csomagolt szóval gondoltam taxival hazamegyek. Taxis meg is állt, az ám, de fogalma se volt neki térkép alapján se merre akarok menni. Felhívta a szállást és elmagyarázták neki, köszi, csak közben ment a taxi óra. Így is csak kb 7-800 forint volt 10 km-re. Este megnéztünk egy filmet angolul a szerelem és egyéb katasztrófák alkotást. Egyébként thai szinkronos filmet egy darabot se láttam, csak ami eredetileg thai, úgyhogy minden film feliratos. Miközben vacsorára azt rendeltük az étteremből amit reggel ettem 🙂 Ja és nem mellékesen kaptunk 6 palack vízet is. Hűű de jó volt. Jön a 5.nap

5.nap

Az 5. napon eljött a Vasárnap 🙂 Ilyenkor jó ám piacra menni. Meg akárhova is, hiszen minden héten ez az egyetlen szünnap Thaiföldön. Mai célpont a Chatuchak Market (piac) volt, amihez a Chatuchak metró megállónál kell leszállni, a Chatuchak parknál. A piac kezdi túlnőni magát, mert a metró megálló előtt, már árusok voltak, meg őrült zenészek vicces szemüvegben, ugrálva dobolva. Ha nem lettem volna 30 centivel magasabb az átlagnál biztos elveszek a tömegben. A parkon keresztül közelítettük meg a piacot, ez a park végre tele volt emberrel és élettel. Szintén hatalmas park volt, és a piac már-már a része volt. A piac viszont egy inger sokk volt. Azon túl hogy minden thaiföldi termék kapható volt, amit ember elképzelhet, üveggolyótól a kiskutyáig, mindig történt valami. Aki elmegy oda, érdemes meglátogatnia azt a standot, ahol jeges teát készítenek, ugyanis látványos bemutatóval készül a finom ital. A Cocktail sehol sincs hozzá képest. Kicsivel arrébb 39 bahtért szereztem hűtőmágnest, sajnos nem hagyta a kb 12 éves árus hogy alkudjak a fix árból. Jellemző hogy a húga (kb 6 éves) egy szál rövid nadrágban üldögélt a földön egy kartonlapon. Kicsivel arrébb ezernyi üveg volt kiállítva, majd nem sokkal utána kutyák macskák egy utcányi hosszan. Én továbbra is anyunak kerestem selymet, sajnos csk szintetikus meg taft selyem volt. Utobbinál nagyon segítőkész volt az eladó, kérdezte kinek lesz, mekkora ruhát szeretne belőle stb… Volt stand helyén kávézó, festmény galéria, papagáj ketrecek. Ahol souvenir-eket vettem szintén két 12 év alatti kisgyerek szolgált minket. Elképesztő, sok helyről mennyire hiányoznak a felnőttek. Láttunk étkezdét is a piacon, de azt inkább jobb kihagyni. Utána pedig eltévedtünk a piacon, ami nem nehéz, mivel óriási. A piac előnye, hogy nem támadják le az embereket, hogy vegyenek ezt meg azt. Még macska masszázst is láttunk, egy másik macskától aki erre volt kiképezve. Arrébb több sor vizeszacskónyi hal. Voltak persze szerencsejátékosok és zenészek is. Mindenesetre itt minden ajándékot meg lehet venni. Utána már csak a parkba mentünk pihenni, ahol a kialakított virágos vízes medencénken túl, formára vágott sövényt is láthattunk. A virágos kert részek szintén elragadoak. Az egyik legérdekesebb talán a pillangó ház lehetett volna, ha a pillangók nem aludtak volna. Így is csak kettőt láttunk, az egyik gyorsan elrepült, a másik ott maradt de non-stop volt, nem hagyta magát fényképezni. A parkban rengeteg biciklis közlekedett. Ez szintén jellemző Thaiföldre, sok helyen lehet biciklit bérelni. Csak hát azzal túlélni a közlekedést meg a szmogot, több mint kihívás. Hazafelé vettünk jegelt gyümölcsöket, amit az utcán adnak fagyasztóból. Zacskóba pakoltak dinnye meg alma darabokat kaptunk hozzá egy-egy pálcikát és azzal lehetett felszúrni a darabokat. Frissitő volt. El is ment hamar a nap, piacozással, meg parkozással.

6. nap

A hatodik napomon, találnom kellett egy postát, hiszen két barátnak is megígértem hogy küldök képeslapot Thaiföldről. Képeslap már volt, már csak bélyeg hiányzott. Térkép alapján megpróbáltam megtalálni a legközelebbi postát. Ismét egy bátor próbálkozás volt. Találtam megint egy fő utcát 🙂 bevásárló központokkal, kínai követséggel, metró megállóval amit múltkor kerestem :). Utca végén jobbra, láttam végre egy nagy szép letisztult épületet. Na gondoltam ez vagy posta vagy bank. Bementem, kb olyan ruhában voltak mint az otp-sek 🙂 csak nem beszéltek magyarul meg angolul. Valakihez odakísértek mutattam a képeslapot, átküldtek, az ügyfél szolgálatoshoz. Na ő végre beszélt angolul. Mondtam hogy csak egy postát keresek, ja az két tömbbel arrébb van. Tényleg ott volt. Sokkal kisebb volt mint gondoltam. Két hölgy segédkezett, összevissza nevetgéltek, hogy nem bírták elolvasni az egyik lapon a nevet, mert egy része írottan volt. A thaiok meg nem bírnak írott betűket olvasni. Szegényeknek épp elég lehet hogy a nyomtatott latin betűket megtanulják 🙂 Na de végül képeslaponként kb 100 forintért sikerült elküldenem a lapokat és 8 nap alatt meg is érkeztek. Mivel az elözőleg említett utcában metró megállót is találtam, gondoltam elmegyek abba a parkba, ami a turista útmutatókban nincs benne, viszont a térképen nagy zöld helyet foglal el. Gondoltam megnézem mi az. a Queen Sirikit Convention Center volt az. A park része gyönyörű. Egy csodálatos sétány van egy pálmasor mellett közvetlenül a tava mellett, ami mögött már út és felhőkarcolók vannak. A Queen Sirikit Convention Center egy kiállító-konferencia stb központ. Öltönyösökkel volt tele, úgyhogy most kihagytam, a parkban helyiek voltak. Otthonosabb volt. Nem sokkal később a hajnal templomát tűztem ki célul. Ami azért is volt bátorság, mert az már a folyó túloldalán volt. Wat Arun-nak hívták. Elmentem ismét az utolsó metró megállóig. Onnan már taxiztam. Taxi megint érdekes volt, nem tudta szegény miről beszélek, felhívott valakit, gondoltam hogy megkérdezze merre kell menni, de nem. Odaadta a telefont hogy mondjam be hova szeretnék menni, bemondtam a telefonba, visszaadtam neki és akkor már megértette. El is vitt , majdnem oda, ő máig abban a hitben van hogy a kapujában tett le, de az még kb 400 méterre volt. Nem baj sétáltam egyet, ismét olyan helyeken melyről elmondható hogy bizalomgerjesztő nem volt. Egy álmos kis utca, autók és turisták nélkül, itt-ott egy-egy thai lakos gyerekek, nagyon helyinek tünt az egész. Nagy nehezen találtam is bejáratot meg jegyeladót a templomhoz, de fura volt hogy még mindig nem látok turistákat, az egyik legnagyobb turista szenzációnál. Óriási tornyokat láttam, kézi faragással szobrokkal befaragva. Végül megtaláltam a turistákat kiderült hogy hátul jöttem be, francia turisták voltak, de örültem nekik, megnyugtatólag hatottak. A hajnal temploma, a királyi palota mellett, a másik legjellegzetesebb épülete a fővárosnak. Központja a négyzetes alapú sztúpa, amely a legmagasabb buddhista építménye Bangkoknak. 79 méter magas, porcelánnal bevont központi pagodájáról (phra prang) híres, amely szemkápráztatóan csillog a napsütésben. Addig rendben is van hogy 79 méter, de fel lehet menni a tetejére lépcsőn. A lépcső ott új fogalmat nyer,mert kb 40 centi magas és 20 centi széles fokok vannak. Elég meredek, két oldalról kell kapaszkodni és mire felér az ember nem 79 méternek tünik hanem 300-nak 🙂 A tetejéről csodás kilátás van a városra a folyóra. Arrébb is találtam különféle buddha ábrázolásokat és állat faragásokat, de azt a templom komplexum olyan helyén, ahol szintén nem volt turista de még thai ember se. Egyedül nézegettem 50-60 csoda szép műemléket egy hegyen – hihetetlen érzés volt. Majd újra lementem a Chao Phraya folyóhoz, mert ott voltam a partján. Végül találtam egy olyan helyet, ahol közvetlenül a folyó fölött ültem és lógattam fölötte a lábam. A folyón modern hajók ugyanúgy mentek mint motoros fa csónakok. Ez is egy turista üzlet, hogy a külföldieket elviszik ilyen hajókkal a folyón. Fapados turista vagyok alapvetően úgyhogy nem próbáltam. Időm se biztos hogy lett volna rá. Ezek után elindultam hazafelé. Közben egy félreeső boltban vettem palackos vízet vagy gyümölcslevet, nem tudom már, csak valami hideg kellett és egy besülyesztett boltban vettem. Átmentem utána egy olyan hídon amiről látszott hogy sok lakás közvetlen egy kis folyó fölött lóg tulajdonképpen. Most viszont nagyon nehezen fogtam taxit, de végül sikerült. Ez szintén fura egy sofőr volt, mondom neki angolul hogy hova szeretnék menni (railway station) válasz: háá? jól van mondom akkor Hua La Pong, a kérdés ugyanaz. Megmutatom a térképen, nézi-nézi, elkezdi utánozni a vonat hangját. Mondom igen az az, erre azt mondja, ő azt nem tudja hol van. Na mondom ez aztán a jól informált sofőr. Sikerült másikat fognom, aki egyből elvitt oda. Valamiért ott meleg teát volt kedvem inni, hogy mi vitt erre nem tudom, de vettem egy meleg teát a pályaudvaron. Nagyon forró volt, mivel a metróba meg nem lehet itallal bemenni, ezért ott fogyasztottam el, leültem a padkára és teázás közben néztem az emberek hova sietnek, thaiok és turisták egyaránt. Komolyan mondom ezt másnak is érdemes megcsinálni, jó dolgokat lehet látni. Végül hazaértem. Újra Esplanada, ezúttal végre egy thai étterembe mentünk. Olyan finom csipős ételt ettem, hogy az orrjárataim kétszer lettek kitisztitva. Erről jut eszembe, nem is láttam ott zsebkedőt, csak valami kerek henger alakú valamit amit állandoan az orrukba dugdostak. Majdnem megnéztük a watchmen de aztán rájöttünk, hogy akkor aludnunk már nem kéne mivel holnap indulás. A szálláson már minden össze is volt pakolva. Sőt kaptam thai-angol szótárt, meg kis gumifigurát, meg egy nagyon szép Parker tollat ajándékba. 7.nap és összefoglaló hamarosan.

7.nap

A 7. napon hajnalban indultam útnak. Hajnal 4kor meglepően kihalt a város. A taxi pillanatok alatt kitért a repülőtérre. Elég hamar megtaláltam, hogy melyik helyen kell becsekkolni. Nagyon kellemes élmény volt, amikor a hölgy, aki a jegyemet és csekkolásomat intézte, megjegyezte hogy igen magas vagyok, ezért ha kérem szívesen ad jegyet a vészkijárathoz. A vészkijáratnál ülni nem csak azért jó, mert hamar kimenekül az ember vész esetén, hanem mert a hosszú láb elfér. Természetesen elfogadtam az ajánlatot. Kifelé kitépték az útlevelemből az ország elhagyására engedélyező papírt felszálltam. Eleinte mellettem ült egy nálam magasabb pár. Majd később helyet cseréltek egy ukrán anyukával aki a babajával utazott. Nem egyszerű egy babával utazni, állandoan mászik és dobál, de legalább mosolyog mindenkire. Jó helyen ültem mert pont átláttam átlósan egy beépített kis tv-re. Egy ideig Kandi-kamera ment rajta utána meg Mr. Bean úgyhogy jókat nevetgéltem. Nem sokkal később az jelent meg rajta, hogy a kontinens melyik része fölött repülünk. Átrepültünk a Bengáli öböl fellett és szerintem India felett is. Amikor megérkeztünk Kijevbe olyan volt mintha már Magyarországra érkeztem volna, hiszen semmi óriási nem volt, csak minden lapos és némi szovjet hatás. Bejutni a váróba már nehéz volt. Hiszen mindenkit egyesével ellenőiztek. Kb 1 óra volt, mire beértünk. Utána már csak az unalom. Kijevből Budapestre már Malév géppel mentünk. Komolyan mondom a 3 légitársaság közül akikkel repültem az utazásom során (Aeroflot, Aerosvit, Malév) a magyar légitársaság volt a legjobb. Egyedül itt mondták el 3 nyelven a tudnivalókat. Voltak olyan modernek, hogy az életmentő oktatást, nem a sterdawessek adták mindenféle mutogatással, hanem lenyílt mindenki előtt egy kis képernyő és animáltan zajlott. Mindent jól lehetett látni. Sőt szerintem a személyzet itt volt a legkedvesebb. Az egész utazásban, az egyik legnehezebb volt eltalálni hogy mennyi az idő, hiszen Moszkva 2 órányi időzónával arrébb van, Bagkok 6-tal, Kijev 1-gyel. Ami az indulások szempontjából fontos.

Összefoglalás: Eddig azt hittem Thaiföld a mosoly országa, de csak akkor mosolyognak az emberre, ha pénzt várnak tőle, persze számos kivétel is történt. Bangkoknak tényleg ezer arca van, a parkok szépsége, a templomok kulturája közvetlen közelében a plázáknak, a felhőkarcoloknak, amik tövében az árusok, közelében több hektárnyi gaz vagy gettó. Láttam olyan rendőrállomást, ami kb egy nyitott sátor volt de arrébb már gazdagság volt. A király és a Buddha szent. Ez a kettő amibe állandoan kapaszkodnak, kortól, nemtől, társadalmi rangtól függetlenül. A közlekedés őrült. Angolul kevesen tudnak. Mindenesetre életre szoló élmény látni egy ilyen várost és az ember minden ilyen túrából csak tanul (ha akar).
Kérdéseket kommentbe 🙂

sîn sòot

Egy város, ami a világ legjobb olimpiáját rendezi, egy város, ami 17-18 millió embert forgat, egy hely, ahol az öregek sportosak, a muanyagot gyujtik, ahol 1 év alatt építenek annyi metrót, és utat, mint Magyarországon 10 év alatt, ahol mindenki mosolyog és mindenki komolyan veszi a dolgát.

1.Nap

Ráadásul, az olimpia hete! Mint minden útleírásomat, ezt is napokra bontva közlöm. Számomra már az odarepülés is élmény volt, mert 3 és félóránál többet, sose repültem még egyben, ez pedig egy 9 órás út volt. A kiszolgáló személyzet, kék alapon sárga kínai mintás, egyenruhát viselt, viszont nem engedték, hogy lefényképezzem oket. Nagyon tápláló finom ételeket-italokat szolgáltak fel, habár a brokkolis részt átadtam apunak. Délután hatkor, már letakarták az ablakokat, hogy aludjunk, hiszen az idoátállás miatt, akkor Kínában már éjfél volt. Próbáltunk is vacsora után aludni, de nagyon nehéz volt, az üléseket nem Európaiaknak tervezték, kicsit kényelmetlen volt, így nem nagyon ment az alvás. Reggeli után rögtön leszállt a gép. A pilóta elmondta, hogy ott kint 25 fok van, én meg túlzásnak véltem, mert hiszen azt láttam, hogy kint párás ködös minden, és tudtam, hogy hajnali fél hat van Kicsit fáztam is a repülon, úgyhogy féltem ott kint hideg lesz. Miután megtaláltuk az idegenvezetoinket és elosztották a csapatokat, kiléptünk kínai földre. Volt ott minden de nem hideg. Az elso amit meglát az ember, egy sor kínai zászló, az elso amit megérez az ember, hogy nem kap levegot, nem a szmog miatt, mert az nem volt akkoriban ott, hanem a 70%os páratartalom miatt. Aminek következtében az ember a 25 fokot sima itthoni 3 foknak érzi. Majd a szállás felé, a buszon, két dologról is megbizonyosodik az ember, Peking semmivel se piszkosabb mint Budapest, illetve hogy a házak is ugyanolyan modernek mint Európában.
Majd megérkeztünk a szállásra, gyönyöru szép kínai stílusú díszítése volt és elég érdekes volt Pekingben látni a kiírást hogy: Üdvözöljük Longmai –ban. Ez volt a szállás neve. Valahol ezután kezdodtek az igazi kalandok. Egy aprónyi szervezési káosz után, elsétáltunk, immáron karszalaggal a szállásunkra, néhány száz méterre volt a bejárattól. A szállás, teljes elégedettséggel töltött el minket, hiszen tágas hálószoba, egy tv szoba illetve egy fürdo amibol állt. Habár a fürdonek volt annyi hátránya, hogy se szellozo, se elszívó nem volt, teljesen zárt volt, de ez volt a legkevesebb. Majd lementünk reggelizni, ott elbeszélgettünk a többi nyertessel, utána pedig irány a nyári palota, de elotte pénzváltás, ami csak reggel 10-tol muködött, gondoltuk, váltunk és a 10:20-ass busszal elindulunk be a városba, várost nézni. Gondolatnak szép volt, de amikor megláttuk a realitást elképedtünk. Ugyanis hatalmas sor kígyózott. Közelebb érve megtudtuk hogy miért. Ha jól emlékszem minimum hatan dolgoztak a pénzváltáson, meg körülbelül 2-en nézték. Ketten UV alatt nézték meg, egyikojük kristállyal, a negyedik felírta a pénz sorszámát, az ötödik kiszámolta, rózsaszín hello kitty-s számológéppel a váltást, a hatodik meg lepörgette a pénzt. Majd késobb megtudtuk, hogy miért van ez így. Kína lakossága közel 1.3 milliárd fo és Kínának nagyon fontos, hogy a munkanélküliség alacsony legyen, ezért mindenki kap munkát, viszont olyan munkakörök vannak, amik teljesen feleslegesek, például, ajtónyitogató, üdvözlo munkakörök, egy sima pultos büfében van egyszerre 5-6 árus, illetve amit lehet kézi erovel csinálnak, hiszen a gépek, rengeteg embertol vennék el a munkát. Ugyanakkor nagyon odafigyelnek, hogy ne váltsanak rossz pénzt. Pékdául valakinek egy 50 euróst azért nem váltottak föl, mert a teteje kicsit piszkos volt. Nekünk szerencsére az összes pénzüket elfogadták. Tehát a 11:20-as busszal ami megvárva az embereket kicsit késobb indult, elindultunk az ötös metró elso állomása felé. Nagyon jó volt, hogy ingyenes transzfer busz közlekedett óránként többször is a metró állomásig. Az meg még jobb volt, hogy olimpiai jeggyel ingyen lehetett utazni. Amúgy a metró jegy nem lett volna drága, 25 és 50 forint között van, amivel addig mehet az ember, amíg fel nem jön a felszínre, tehát nincs átszálló jegy meg hasonlók.
A metró igazán meglepo volt, hiszen a sín üvegfallal volt elválasztva, ami ha megérkezett a metró, az ajtó résznél szét nyílt és mindig úgy állt meg a metró, hogy az o ajtaja az üveg ajtónál legyen. Bent ment a légkondi és nagyon tiszta és modern volt az egész. TV-vel, kerekes székes hellyel, ahogy egy metrónak kinéznie kell. Jelezve is volt, de be is mondták mikor melyik állomásra érünk. Körülbelül 6 metróvonaluk van meg még egy hetedik, ami a repülotérre megy. 4 év alatt 4 metró vonalat építettek. Építeni nagyon tudnak, mert körülbelül 400 kilométer utat építettek az utóbbi 1-2 évben, plusz megépítették Peking-Shanghai autópályát ami Budapest-Párizs távolság. Mondjuk ember és szabály van rá. Közben a metrón is találtunk magyarokat. Végül kiértünk a metró legvégére ahonnan még busszal kellet menni a nyári palotához, ami az elso látogatási célunk volt. No de melyikkel? Menetrend volt, szépen nyomtatott kínai betukkel, végül két hollandtól kértünk útba igazítást, ok tudták. Eljutottunk végül a nyári palota parkhoz, ahol ki volt írva hogy fél árú jegy 15 RMB, teljes árú 30RMB de volt 60 RMB-ért is. Kérdeztük, hogy miben különbözik? Azt tudni kell a kínaiakról, hogy aki véletlen beszél angolul, annak rettenetes a kiejtése. Azt sikerült megérteni hogy 15 a különbség, meg hogy ki van írva, hogy mi a különbség, angolul nem volt, kínaiul igen. Kértem a biztonság kedvéért 30-ast. Bementünk és egy csodaszép tó tárult elénk kezdésnek. Amin egy sárkányhajón kívül, rengeteg fedett négyszögletes vizibiciklit láttunk. Arrébb egy pagoda szeru hely volt, ahol lehetett husölni, közben kivetíton ment az olimpia. Látszott a parkon, hogy a kínai kertmuvészet szerint alkották, hiszen egységet alkotott a növényzet, a szikla és a víz. 17 lyukú híd, pagodák, virágok, és persze a palota, övezte az óriási területet. A parkot még egy császárno építtette, saját kikapcsolódására, de olyan drága volt, hogy a hadseregtol vont el pénzt, majd miután ez is kevésnek bizonyult, népre vetett ki hatalmas adókat, végül bekerült a világörökség része közé, de ezt a nép szerintem nem értékelte túlságosan. A parkban szembesültünk, azzal a számunkra felettébb érdekes dologgal, hogy mindenki velünk akart fényképezkedni. Nagyon szeretik az európai turistákat és nagyon kedvesek velük, fényképnél mindig v betut mutatnak az ujjukkal, meg kellett volna kérdezni hogy miért. Majd a palota részben ha jól gondolom, találtunk egy hatalmas Buddha szobrot, gyönyöru volt, kívül pedig, Buddhaberakásos kazetták fedték a területet.
Ezernyi szépség után, elindultunk elso olimpiai helyszínükre, a Fencing Hall-ba, ami vívócsarnokot jelent, és az Olympic Green-ben helyezkedik el, ahol a legnagyobb stadionok is, például a madárfészek vagy a vizeskocka. A 10-es metróról át kellett szállni a 8-asra, ami a szerencseszámuk is a kínaiaknak, ezért az olimpiai helyszínekre épült metróvonal egyértelmuen a 8-as számozást kapta. Ez volt az a metró ahol nem lehetett a felszín alatt átszállni, csak úgy hogy kimentünk és átmentünk egy ellenorzo sátron. Amíg odáig is eljutottunk, több jegyüzérrel is találkoztunk, volt ki eladni, volt ki venni akart. A biztonsági ellenorzo sátor is tele volt fiatal kékbe öltözött önkéntesekkel, meg az egész környéke, akik segítettek mindenkit, ugyanakkor a biztonságra is magas színvonalon figyeltek. Nem lehetett bevinni ételt italt, fényképezogépet be kellett kapcsolni, hogy az csak fényképezésre jó, elmagyarázni hogy az a kazetta a videóhoz kell, de végül bejutottunk.
Majd megkerestük a Fencing Hall-t amirol eddig úgy tudtuk a legkisebb stadion, hatezres volt, de olyan hatalmas hogy egy látószögnyi fényképezogépbe nem fért bele. Majd bementünk a létesítményben, vidáman fülig éro szájjal nagyokat köszönve üdvözöltek minket és segítettek is mindig mindenkit. Mivel az üdíto olcsó volt, ezért a csarnok egyik bejáratához közel eso boltban, vettem egy sprite-ot. Bementem heten álltak a pult mögött, dumáltak. Ahogy beértem csend lett és mindenki éppen állt. Nem bírtam, elröhögtem magam, mert rajtam meg rajtuk kívül senki nem volt a boltban, de ok is érezték az egész nyakatekertségét, úgyhogy ok is elnevették magukat. Majd ezek után leülve a helyünkre, követtük a vívás eseményeit, sajnos a legjobb négy közé nem került be a magyar induló, viszont három amerikai és egy orosz küzdelmét láthattuk. Azt hittem a vívás csendes sport, de a küzdelmek közt ment az üvöltés foleg a Júeszé visszhangzott nagyon, hiszen az elso három amerikai vívó lett. Szembe pedig megpillantottuk az idosebb Busht. A vicces az volt, hogy az összes fotóriporter a dobogónál állt, mikor meglátták aBusht mindegyikük odarohant, utána meg gyorsan vissza a dobogóhoz. A döntot magyar bíró vezette. Nagyszeru élmény volt.
Hazafelé fényképezkedtünk a madárfészek meg a vizeskocka elott, aminél ment a zene, meg a szökokút ritmusra, és mindenki a járdából feljövo víz közé futkozott. Az Olympic Green többi része is kituno hangulatról árulkodott, éjszaka melegben, rengetegen mosolyogtak, fényképeztek, csoda fura épületek voltak, nagyon jó volt tényleg. Majd hazametróztunk, buszoztunk a szállásra. A szálláson is mindenki köszönt mindenkinek, nagyon családias volt a hangulat. Elég késon vacsoráztunk, lehet mi voltunk az utolsók. A szállás felé, pedig a fákon, mindenütt végig zúgtak nagy hanggal a kabócák. Holtfáradtan lefeküdtünk, elaludni mégse sikerült nekem hamar, apunak annál inkább. Másnap egy még izgalmasabb nap várt ránk.

2.Nap

Ritka nehéz kelés volt, hiszen az ember mire elaludna, kelni kell. Ráadásul a WC is eldugult, mivel később kiderült, olyan vékony csővek vannak, hogy papírt nem szabad beledobni, mert eldugul, csak a mellette lévő kukába lehet. Aznapi tervünk Bai-Hai park volt utána pedig ökölvívás, majd tán silk street meg san li tun, na ezekből a tervekből kb az ökölvívás sikerült. Egy újabb bö reggeli után, elindultunk, korán be a városba. Elsőként hogy megnézzük a Bai-Hai parkot. Ami egykor még a tiltott városhoz tartozott. Itt az ötös metróról kellett átszállnunk, az egyesre, ami Peking legrégebbi metróvonala és itt még nincs légkondi, csupán felszerelt ventilátor és nagyon sokan utaznak rajta. Hiába szálltunk le jó helyen, mégse leltük a parkot, viszont egy nagy vízzel bekerített félgömb alakú épületet találtunk. Nem tudtuk mi az és körbejárva, nem láttunk bejáratot. Kiderült hogy alulról lehetett bemenni és egy művészeti múzeum volt, igen kreatív. Majd a további kérdezősködés és Bai-Hai keresés után megleltük a Tiananmen teret és mivel kevés idő volt már parkozni, ezért úgy döntöttünk, inkább terezünk mint parkozunk. A Tiananmen térre, egy aluljárón keresztül lehetett bejutni, ami ismét tele volt egy darab security check-el, ami mellett, csoportok elmehettek, mi beálltunk egy lengyel csoport végére és így sokkal hamarabb átértünk, mint ellenőrzéssel. A téren elénk tárult több virágból, és nővényekből kirakott olimpiai szimbolum, egy híd, egy világtérkép, ezek mind hatalmasak voltak és mind az olimpia jegyében készültek. Persze mindenféle nép megtalálható itt, pl egy öregúr kérdezte nem kell-e Mao-s óra, mondtuk hogy nem és röhögött, mert gondolta hogy nem.  Itt is mindenki fényképet akart velünk. A térről érdekesebb dolgok, majd azt hiszem két nappal később derülnek ki. Mi siettünk, Káté Gyula box meccsére.  Ami nem is volt messze az egyik metró megállótól, utunkat ultra-modern felhőkarcolok szegélyezték. Majd egy hatalmas kör alakú stadionhoz értünk. Ez volt a Worker’s Gymnasium. Ismét mosolygós-sípolos-fémdetektoros ellenőrzés. Majd újra be a 18 fokba.  Kicsit korán érkeztünk, mert a stadion még szinte teljesen üres volt.  Leültünk a helyünkre, közben mellém telepedett egy amcsi srác is, teljesen korrekt meg jófej volt. Eldumáltunk, hogy ő Texasból jött és náluk is nagyon száraz éghajlat van és ő is nehezen bírja a kínai időjárást. Majd elkezdödtek a boxmeccsek 64 kg-os kategóriában. Az egyik legérdekesebb meccs a kínai és orosz induló között volt. Ugyanis amint feltünt a színen egy kínai, a kínaiak rettenetes hangerővel kiabálták a nevét mely betöltötte az egész csarnokot. Az orosz ellenfele mit sem törödve ezzel, hülyére verte a hazai játékost. Majd amikor a mi ökölvívónk lépett ringben, kissé szomorú nyugtáztam, hogy velünk együtt 4 hazai szurkoló van mindössze. Szerintem azért mi többet tettünk a gyözelemért, a szurkolással, mint Káté Gyula odalent ökölvívással. Első két menetben még reménykeltő volt a dolog, de aztán úgy kapott ki az ír ellenféltől, ahogy nem méltó egy világbajnoki bronzérmeshez. Mindenesetre az ezeken kívüli meccsek, igen tetszetősek voltak.  Majd mivel már elég későre járt, úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a Láma templomot, ami a róla elnevezett Yonghegong metró megálló közelében található. Mivel eddig, még semmi se volt közvetlen közelében a metróban, ezért két önkétest még a metróban megkérdeztük hogy hol találjuk a láma templomot. Néztek furán majd mondták, ki kell menni és ott lesz. Ez persze tényleg ott volt, habár a bejárata egy fél kilométerrel arrébb. A furcsaság az volt, hogy a Láma templom körüli fal egyes részeibe már metró megálló volt építve, ami kicsit, megzavarta a tájékozodó képességünket. Majd bejutottunk, a díszes kapun keresztül a Láma templom komplexumba. Ami szokásos kínai szabvány szerint épült fel, ami azt jelentette hogy tér, templom, belsőtér, belsőtemplom, belsőtér … elöttük pedig füstölökkel imádkoztak helyiek. Sajnos a templomok belsejében sok helyen, tilos volt filmezni vagy fényképezni és egy 27 méter magas szantálfából készült buddhát nem is engedtek meg, de ott van aki nem hiszi járjon utána. Majd hamarosan leszakadt az ég, közel félórán keresztül olyan eső volt, amibe még esőkabátban se érdemes kimenni. Már a melletünk lévő üzletből folyt ki a víz. Mikor elcsendesett, rögtönzött kis tavakat kellett átugrálnunk. Volt még valamennyi időnk, ezért úgy döntöttünk, hogy megkeressük a San-Li-Tun-t ami állítólag egy nyüzsgő bársor. El is metróztunk a közelébe. Megtalálni viszont rettentő nehéz volt, mire sikerült és végigkérdeztünk kisezer kínait, kiderült, hogy egy üres néhány egymást követő étteremből álló utca. Semmi élet nem volt rajta. Egyetlen érdekesség, hogy láttam egy fémszobor delfint, meg egy furán dülöngélő új építésű épületet. Ezekután haza is mentünk. Úgy értünk haza, hogy az étteremben még ment a müsör, ami meglepően színvonalas volt. Egy kínai ember forgott egy hatalmas cserép váza alatt, úgy hogy nem esett le a fejéről, később pedig pörgött is a fején, hihetetlen volt. Később pedig a kínai zenei kultúrából kaptunk ízelitőt, olyan hangszerek segítségével, amit európai ember még nem látott, de ott népszerű.
A vacsora és a müsor egy része után, elmentem internetezni, egy teljesen sötét bejáratú internet szobába, ahol a kínai lány, már egyből mutatta hova üljek. Na ott lefagyott a gép, majd átültem másikhoz, ott kilépett a windows, majd a harmadikhoz, ami müködött de rettentő lassú volt a net. Volt olyan vendég, aki levelet írt volna és kínai karakterek jelentek meg neki, de az ottani felügyelő, mindenkinek segített, úgyhogy kedves volt. Majd tizenegy körül újra ágyba kerültem, de aludni most se ment könnyen, hisz az éjszaka fele, arról szólt, hogy ablak vagy légkondi, egyik se volt jó.

3.nap

Ismételt nehéz kelés után, majd miután megreggeliztünk, úgy döntöttünk, el látogatunk a Silk Street-re, hogy vegyünk ajándékokat a népeknek otthonra. Mivel eddig mindkét este úgy kellett visszamenni, a vacsorajegyekért, ezért úgy döntöttünk, ma magunkkal visszük, hiszen így egyből mehetünk enni este. Majd elindultunk. Ahogy kijöttünk a metróból, kicsit balra elénk tárult a Silk Street Pearl Market. Kicsit kacifántos volt átjutni az út túloldalára, de végül sikerült.  Majd bementünk és egy lifttel pont egy alsóbb szintre jutottunk, ahol egy élelmiszer bolt volt. Gondoltuk ott is tudunk 1-2 kínai különlegességet venni, és így is lett. Majd felsőbb szintekre mentünk. Na ez volt a hiba. Körülbelül a József városi piac – kultúrált környezetben, – viszont nagyon barátságosak a külföldiekkel és tízszeres baráti áron odaadnánk az egész boltot. Mindenhova berángatják az embert és ha véletlen jól alkuszik, akkor nagyon mérgesek tudnak lenni.  Nem szerettem azt a környezetet, mert az embert ha nem húzzák le, akkor mérgesek rá. Én egy terméket ötödéért vettem, apu a harmadáért, és még így is lehet hogy át vagyunk vágva. Oda csak az menjen akinek sok ideje és idege van alkudozni.  Ebből a környezetből, legnehezebb volt kitalálni, mert mozgólépcső ment felfelé, de lefelé nem. Néha 1-1 liftet talált az ember, ami egy boltra nyílt és onnan se jobbra, se balra nem volt kijárat. Lekerültünk már a parkolóba is, azt hittük onnan kitudunk menni. Ott kínaiak kajáltak és visszaküldtek minket. Végül, egy nagy fémajtóval elzárt részen találtunk kijáratot, hát örültem neki. Majd még 1-2szer minden áruért külön mentünk és végül mindig máshol jöttünk ki. Mindazonáltal a metró felé, az alagsorban van egy nagyon jó cd-dvd bolt, ahol 350-375 forintért lehet venni, eredeti cd-ket. Lehet hogy ennyiért még itthon is megvenném.  Különben a környezete igen érdekes ennek a boltnak, mert halomra tapossák egymást a felhőkarcolók a közelében. Sima szokványos házat alig látni, viszont felfedezhető egy óriási virágból épített óra. Mivel nem lehet az olimpia létesítmények közelébe élelmiszert vinni, ezért vissza kellett menni a szállásra lepakolni és mivel nem tudtuk meddig tart a sportesemény, ami ma tenisz volt, ezért leebédeltük, a vacsora jegyet, mert féltünk, hogy nem érünk vissza vacsorára.  Érdekesség az volt, hogy napközben a transzfer busz velünk kettőnkkel jött, tehát szinte teljesen üresen. Visszafelé azért voltunk körülbelül hatan.  Itt két öreggel is megismerkedtünk, akik arról számoltak be, hogy előző nap is voltak teniszen, de mivel olyan hatalmas eső volt, – amit már a lámpa templomnál leírtam – hogy teljesen összezavarta a tenisz menetrendet. Akik délelőtti meccsekre mentek, azok bent maradtak délután is, a délutániakat meg, nem tudták hova tenni. Ezért nagy lett a tömeg. Az első megdöbbenés akkor következett be, amikor nem tudtunk a szokásos olimpiai metrónkkal menni. Eltereltek minket az egyes buszra. Kérdeztük hány megállót kell mennünk, azt már nem sikerült megmondani, csupán annyit hogy majd önkéntesektől kérdezzük meg.  Végül, sikerült jó helyen leszállnunk és minő csoda, továbbra is csúszásban voltak a teniszezők. Ezért történhetett az hogy közel 1 kilométer hosszan, csak ember fejeket lehetett látni, nagyon sűrűn, mindenütt. A bejáratok szalaggal voltak elválasztva. A szalagnak se vége se hossza. Az emberek türelmük fogytán voltak, főleg akik már több órája voltak ott. Elkezdtek átbújni a szalag alatt.  Majd jött a szervező és lökte őket vissza. Az első ilyen rohamnál, már csak 2 emberre voltam hogy bejussak, az előnyös helyre, amikor megállítottak. Arrébb kellett menni pár száz métert és ismét volt egy hely, ahol az emberek találtak egy rést és bújtak. Úgy voltam ekkor, ha mindenkit is fellökök be megyek és így is lett. Apu még összekarcolta a kezét is, a közelben lévő bokorral hogy bejusson.  Tehát így apu vérét áldozva bejutottunk az ellenőrző kapukig, onnan pedig már,  sima volt az út. Pont beértünk Szávay Ági egyesben játszott meccsére.  Zheng Jie volt az ellenfele. Nagyon jó meccs volt. A kínaiak éltették a sajátjukat, amikor mi bejöttünk az Áginak szurkolni, akkor meg mindenki mosolygott, hogy jé nem csak ők vannak ott. Mellettünk két ausztrál lány is az Áginak szurkolt.  Közel háromórás meccs után, kikapott sajnos a magyar versenyző, 4:6 6:3 7:5-re. Aki

ért kicsit a teniszhez, az érzi a meccs súlyát, akár az időtartamból, akár a 7:5-ből.  Sajnos a hazai pálya nem csak azért kedvezett a kínainak, mert nagyobb volt a szurkolótábora, hanem ezt a klímát nehéz bírni egy magyarnak, ráadásul ha még szét is futja magát. Meccs után, benéztünk a legnagyobb pályára, a center pályára. Éppen Kuznyecova készülődött Li Na ellen meccselni. Első adogatást Kuznyecova nyerte, de mivel mi már mentünk haza, hiszen késő volt, a szálláson tudtuk meg hogy Kuznyecova is kikapott. Úton hazafelé egy holland csapat kiabálta a “holland” rigmust.  Nem értem ha a magyarok hollandnak mondják a hollandokat és a saját nyelvükön is hollandok, akkor az angoloktól honnan jött a dutch kifejezés. Majd egy önkéntest kérdeztünk meg, hogy akkor most melyik busszal jutunk haza, már akkor mosolygott amikor látta hogy közelítünk. Szerencsére nem olyan mosolynak nézett ki, mint aki úgy mosolyog ahogy meg van mondva neki, hanem olyan mosolynak, hogy gyertek ti kis eltévedt turisták, majd megmondom merre kell menni. Meg is mondta hogy K13-as vonal, ami azért volt jó, mert nem állt meg mindenütt mint az egyes.  Sőt egy egész jó kis metró megállóba tett le minket. Habár bíztunk az előttünk ülő norvég úriemberben, hogy ő is a metróhoz siet.  Majd mikor elértük a buszt, mivel tele volt és álló ember nem lehetett a buszon, a szakadó esőben jól otthagyott minket.  Majd húsz perccel később jött a következő, apu kicsit bosszankodott, én nem annyira, mondván hiszen itt vagyok Pekingben az olimpián, csak nem fogok egy esőn bosszankodni. Majd hazaértünk és mivel elkajáltuk a vacsorajegyet, újra fel kellett menni érte. Majd ismét láthattunk műsort és beszélgetést egy egykori cselgáncsozóval. A műsorban olyan érdekes produkciók voltak mint pl tányérforgató artisták, vagy akár kötéllel és valami műanyag tárggyal zsonglőrködők. Itt láthattunk olyan egykeréken biciklizőket, akik lábukkal fejükre rúgtak kis műanyag tálkákat, egyiket a másikba, fantasztikus előadások voltak. A vicces csupán annyi volt hogy az az egy kerekező lány, aki simán felrúgta a fejére a tálkákat, egy sráctól kapta ezeket az eszközöket és a kezéből meg kiesett.  A produkció fényét ez nem befolyásolta. Egy másik érdekes produkció volt, amikor egy hosszúcsápos szereplő, körülbelül tizenkétszer váltott úgy álarcot, hogy nem lehetett észrevenni hogyan cseréli le.  Szembe volt és közel a közönséghez, mégse látszott. A sluszpoén az volt, hogy ezt egy kínai lány csinálta.  Egy ilyen nap után, ránk fért az alvás.

4.nap

A negyedik nap, már abból is különlegesnek kínálkozott, hogy mára volt az első szervezett fakultatív programunk. Ami nem volt más mint a Tiananmen tér és a Tiltott város meglátogatása, magyar idegenvezetéssel.  Egy busznyi turistával mentünk be, a városba. Egy közel 5 sávos úton dugóba keveredtünk. Majd ezek a sávok tovább szűkültek.  Kiderült, hogy csak egy kis baleset volt, ami azért nem lepett meg, mert a kínaiak nagyon vadul vezetnek. Példának okáért, zebrán csak akkor lehet átmenni, ha már elment minden autó, mert lassítani, nem lassítanak. Az indexet nem ismerik olyan jól mint a dudát, amit viszont előszeretettel használnak. A lámpák jelentésére valamennyire odafigyelnek, de arra se a legkülönösebben.  Azonkívül ugye az is érdekes hogy az autók fele ki van tiltva a városból. Páros napokon, a páros rendszámúak, páratlanon, a páratlan rendszámúak mehetnek. Ezért előfordul 1-1 levett, bebugyolált, vagy éppen cd lemezekkel eltakart rendszám tábla.

Befelé a városba, ismét óriási új épületeket láttunk, például a tollaslabda csarnokot, de meggyőződhettünk arról is, hogy Peking a világ egyik legdinamikusabban változó városa.  Majd megérkeztünk a Tiananmen térre, egy olyan részére, amit múltkor nem vettünk észre, hisz azt hihetné az ember az a rész csak egy sétáló utca. Közben a tér része, csak félbevágja Mao Ce Tung hatalmas mauzóleuma, amiben lehet hogy nem is ő van. A mauzoleum előtt közel két-háromszáz méternyi sor kígyózik, hogy sok-sok várakozás után láthassák Mao-t. Mao amikor meghalt, akkor Kína éppen nem volt jóban az oroszokkal, ezért nem volt kitől ellesni a balzsamozási technikát. Állítólag a Lenin mauzóleumban a tudósok, rájöttek hogy csinálták az oroszok, de erre nincs bizonyíték. Így lehet hogy csak egy viasz figura fekszik ott bent. A katonák másodpercek alatt tovább terelik a tömeget, úgyhogy nagyon megnézni se lehet. Mi ezért nem is álltunk be a sorba. A Tiananmen tér különlegessége volt még , hogy az 1989-es tüntetést, ahol diákok demokráciát, sajtószabadságot és ezeket a további sablonos dolgokat szerették volna, nem oszlatták fel egyből. Hagyták hogy pár hétig, ott legyenek és kibeszéljék magukat, sőt még vezetők is tárgyaltak velük. A gond ott kezdődött, hogy jöttek az oroszok, és a kínai vendéglátásba nem fért bele, hogy diákok tüntessenek a téren. Úgyhogy jöttek a tankok és onnan már mindenki ismeri a folytatást.  A Tiltott város története még érdekesebb. Sokáig a tiltott városban lévő legfelsőbb összhang csarnoka lehetett a legmagasabb építmény Pekingben, annál magasabbat senkinek se szabadott építeni. Ez csupán 34 méter volt, ami azt eredményezte hogy igen lapos város volt Peking.  Aztán jöttek Mao-ék akik új kultúrát hirdettek és a Tiananmen térre építettek egy 37 méter magas tornyot.  Megmutatván, hogy ő rájuk már nem vonatkoznak a régi értékek, újakat teremtenek.  Mao-ék le akartak rombolni, mindent ami régi, szerencsére volt egy miniszterelnök, aki több szép részt is megóvott, de állítólag csupán 29 buddhista templom van Pekingben, ami egy ekkora városban nem nagy szám.

A tiltott városhoz 5 kapun át vezet az út. Általában a legtöbb ilyen építménybe, csupán három kapun vezet, de ez hívatott a császár rangját mutatni hogy itt 5. Ami még ilyen számszerűség benne, a tetők végén elhelyezkedő 9 állatfigura + 2 sárkány, ez hivatott mutatni a gazdagságot, ilyen nincs még egy Kínában.  A császárnak volt fenntartva a középső bejárat, ott csak ő jöhetett be, meg a császárné ha éppen esküvő volt.  Azonkívül a tiltott városban, csak a császár, az ágyasai, az udvarhölgyei, a tisztviselői, szolgái lehettek bent.  Viszont oda aki bement, ki már nem jött az életben, hacsak nem ő volt a császár, vagy aki a császárt vitte, mert nem szeretett gyalogolni.  Különben se kimenni se bejutni nem volt könnyű. Az egész kővel van lefedve, hogy ne áshassanak alatta alagutat. Egyedüli növények a császári kertben vannak.  A tiltott város közel kétszer akkora, mint a Tiananmen tér.  A falai enyhén dőlnek, de tükörsimák, hogy véletlenül se tudjon bemászni senki.  Tiltott város elején helyezkedik el, a dobtorony és a harangtorony, ahol tudtak jelezni, minden fontos eseményt.  A Tiltott városban, mint mindenütt pl. a Láma templomban is hatalmas küszöbök vannak, hogy óvják az emberek magukat a szellemektől. Ezek a szellemek, habár beszivárogtak mindenhonnan, de kicsik voltak és nem tudták hajlítani a térdüket. Egyenesen tudtak csak menni, ezért aztán kanyarodós utakkal voltak megtévesztve. Az első probléma akkor kezdődött ezzel mikor az utolsó császár Pu-Ji nagyon fiatalon kapott egy biciklit. Emiatt ki kellett vágni a

küszöböt, majd este visszatenni a védelmi funkció miatt. A tiltott város érdekessége még a négy csillagos wc. Kínában a nyilvános wc-k ugyanúgy kapják a csillagokat, mint máshol a hotelek.  Meg is néztem, nem azért, mert nem láttam még négycsillagos mosdót, habár meg kell valljam nem, hanem mert használni is szerettem volna. Ahogy benyitottam egy fülke mögé, valahogy elment a kedvem az egésztől.  Ugyanis Kínában a lapos guggolós wc-k vannak elterjedve, erre ott döbbentem rá. Ők azt mondják higénikusabb, mert nem ül rá mindenki.  Tiltott város érdekessége volt még egy kert, ahol adómentes kövek sorakoztak.  Mire ez a fura név? Ez egy nagyon ritka kő volt és nehéz volt beszerezni. A császárnak viszont annál jobban tetszett, és aki ilyen kővet hozott a császárnak, annak nem kellett többet adót fizetnie. Így lett adómentes kő.  A tiltott városban, a 200 tonnás lépcső közti faragott márványon kívül amit csak jégen tudtak odaszállítani, még láttunk hatalmas vízes bödönöket. Ezek a víztárolók oltásra szolgáltak, ugyanis mindig égett valami a tiltott városban, hiszen fából volt. Az a tisztviselő, aki megbízást kapott az újjáépítésre elég sok pénzt kasszírozott be.  Ennek következtében a tisztviselők is előszeretettel gyújtogattak. Amit a Tiltott Városban dolgozokról tudni kell még, hogy mindenki eunuch volt. Nehogy véletlen valamelyik udvarhölgyhöz, vagy ágyashoz hozzáérjenek.  Itt viszont előkerült egy olyan gond, hogy csak az mehet be a mennybe, akinek megvan minden testrésze. Ezért a műtét után, megkapták kis zacskóban, a lemetszett testrészt és életük végéig maguknál hordozták, hogy ha mennek a mennybe be tudják mutatni , hogy meg van mindenük.  Rengeteg érdekesség van még a Tiltott városról, de sajnos nem állhat ebből az egész bejegyzés, úgyhogy a többit most hanyagolom.

Tiltott város meglátogatása után, siettünk vizilabda mérkőzésre. A magyarok játszottak a görögökkel , óriási hangulat volt. A magyar vizilabdások hazai közönség előtt játszottak tulajdonképpen.  A közönség is nagyon ott volt, a vizilabdások is simán nyertek 17:6-ra. Utána még megnéztük a szerb-horvát meccset is. A horvátok megérdemelten győztek, a szerbek nem voltak jók.  Majd úgy gondoltuk, hogy besétálunk az olympic green-be, még ha oda nincs is jegyünk. Közben találkoztunk szerbekkel, akik busz megállót kerestek. Miközben kutattam a táskámban a térkép után, látták hogy ott a magyar zászló. Megjegyezte hogy látta, hogy a magyarok győztek, ők viszont kikaptak, nyugtázta lemondóan. Azért sikerült útba igazítani őket. Kicsit azért vicces hogy egy magyar ad útbaigazítást egy szerbnek Kínában.  Végül egy kis segítséggel bár, de bejutottunk az olympic green-be.  Ahol fényképeztünk hármat, leültünk egy kicsit, aztán hazamentünk.  Mondjuk csináltunk egy vicces dolgot, a madárfészek előtt. Egy kínai lánytól loptunk az ötletet hogy úgy álltunk be fényképezkedni, hogy a mögöttünk lévő láng a fényképen a kezünkben volt.  Az ötletadók meg jól kinevettek minket.  Majd egy olyan metró megállóhoz értünk, amilyen szerintem nincs még egy. Régi stílusú pagoda és kínai kert keverékű pihenőparkkal kezdődik. Onnan megy le a konkrét metróba a lépcső, de ott lent is szépen festett kínai minták, vastag oszlopon. Vacsora közben, hasonló zenei müsorokat hallgattunk mint eddig, úgyhogy apu elment a helyi szuvenír boltba vásárolni egy-két dolgot. Én netezni mentem, majd később én is vettem egy 125 forintos csokit, ami tele volt kókuszos csokis kekszekkel.

5.nap

Korai kelés után, és egy bő reggelit elfogyasztva, felszálltunk a két busz egyikére amik teljesen megteltek.  Szegény idegenvezetőnknek meg elromlott a mikrofonja, ezért próbálta betölteni a buszt a hangjával. Ez úgy nézett ki, hogy nem sikerült neki, mert állítólag hátul elég rosszul hallották.  Hamarosan elértünk a Nagy Falhoz, amit jó magasra építettek.  Közel 15 perc alatt fel lehet érni, ha nem áll meg az ember pihenni, de sokan megállnak pihenni. Itt aztán olyan meleg van, hogy az emberről szó szerint patakokban csorog az izzadtság.  A Nagy Fal mint minden kínai látványosság, piacsorral kezdődik, amivel jobb nem törödni, mert igen drágán tudják a cuccot rávarrni az emberre. Ha alkudozik, akkor nem sok ideje marad a Fal bejárására.  A kényelmesebbek felmehetnek libegővel vagy azzal a másik szerkezettel, aminek most nem jut eszembe a neve, de hasonló funkciójú.  Mi gyalogszerrel szerettünk volna menni, de elöszőr nem engedett a kínai nő. Kérdeztük hogy akkor merre, mondta hogy álljunk be a sorba.  Arról gyözködött ott a helyünk, apu tovább is jutott de a nő meg kérte tőlem a libegő jegyem, mondom nincs, meg akkor aput miért engedte tovább.  Majd elengedett minket ott gyalog, ahol előbb nem.  Több száz lépcsőn vezetett fel az út a Nagy Falra egy csodaszép erdőn keresztül.  Közbe itt-ott egy csacsi legelészet.  Ezek igazi sztárcsacsik voltak, hiszen sokan fényképezték őket.  Kínai nagy falnak ott csupán 3 kilométeres bejárható része volt, de arra se volt időnk hogy bejárjuk azt a 3 kilométeres részt.  Ez a nagy fal Mutianyu-nél volt, ami annyiból érdekes, hogy általában Badalinghez túráznak az emberek, csak az most zárva volt,  a bicikli verseny miatt. Kicsit azért abszurdan hangzik, hogy zárva van a Nagy Fal.  Állítólag a Nagy Falat úgy építették, hogy 10 gyalogos katona, vagy 5 lovas elférjen egymás mellett. Mi kiszámoltuk, hogy ez szinte lehetetlen, mert annyira széles nem volt.  A legújabb felújítást közel 10 éve végezték rajta, míg a legrégebben felújított rész még a Ming dinasztia korába nyúlik vissza.  Sok helyen már leomlott vagy benőtték a fák, persze oda nem nagyon jutnak turisták. Lefelé lehet menni gyalog, bobbal, vagy libegővel, mi utobbi mellett döntöttünk, amivel jól nyakon vágtak.  Ugyanis mindig le kell hajtaniuk azt a fa-részt amire az ember a lábát teszi, de hát nagyon gyorsan történik ott minden, ezért nem volt időm a fejem lehúzni. Így a kínai munkás lendületből nyakon vágott, mire rájöttem, hogy jobb ha lehúzom a fejem.  Majd hazamentünk a szállásra, különben közel 1 és negyed óra alatt ki lehet érni a Falhoz, nem egy nagy távolság.  Azt hittük, el megyünk kézilabda meccsre, de sajnos nem igazán estére, inkább csak kora délutánra volt jegyünk.  Így az csak akkor müködött volna, ha bennt maradunk egész nap a csarnokban, ehelyett inkább várost néztünk. Elöszőr elmentünk a Wang-fu-jing-re mert apu még selymet akart venni.  A Wang-fu-jing pedig egy hatalmas bevásárló utca, zenével, óriási kivetítővel, segítőkész önkétesekkel.  Hatalmas gyönyörű épületekkel és elképesztő nyüzsgéssel.  Ott is fényképezkedtek velem kínai lányok.  Majd a fehér ruhás önkétesektől, megkérdeztem hol a selyem bolt, visszakérdeztek hogy elem kell a fényképezőgépembe? Majd mutatták hogy ott van szembe a selyem bolt.  Rengeteg selyem volt benne, és a fizetése elég érdekesen müködött, mint régen itt. Kiválasztottuk a selymet. Kaptunk egy cetlit, amivel elmentünk a pénztárhoz fizetni,  ott lepecsételték. Majd visszamenve bemutatva, megkaptuk a selymet.  Tovább sétálva a Wang-Fu-Jing-en Elmentünk a Nap templomához. Odafelé az úton, sok érdekes dologra bukkantunk.  Például egy kosaras helyre. Pálya nem volt, csak sok kosár elválasztva. Kigurult a labda, bedobták, majd újra és ezt így gyorsan folyamatosan.  Arrébb meg találtunk egy katolikus templomot, ahol kínai idézetek voltak Jézustól.  Láttunk egy érdekes szobrot is, ahol az apuka tartja a karjában a kisdedet. Majd elgondolkoztunk, hogy nálunk miért csak Máriával ábrázolják.  Láttunk riksa szobrot, fodrász szobrot és még néhány mesterségét, elég élethűen megformázva. Érdemes abba az utcába ellátogatni.

Majd habár már kicsit késő volt, de úgy döntöttünk, ellátogatunk a nap templomához, hátha még nyitva lesz.  Odafelé, a hatalmas kormány épületeken kívül, láttunk egy játszóteret. Ahol főleg öregek játszottak, de valójában, minden korosztály megtalálható volt.  Legtöbbjük pingpongozott.  Néhányak nagyon fanatikusan.  Voltak akik kártyáztak és voltak akik különböző láb és vállizület kimozgató játékokat játszottak.  Volt akinek a bordás falon a feje fölött volt a lába. Majd később kiderült, hogy ez ott általános.  Továbbhaladva, rengeteg riksával találkoztunk, meg riksa állomással és  egy orosz negyeddel.

Mondom ez csodás, végre nem kínai betűk, de hogy a cirillt se tudom olvasni, az már kész. Majd eljutottunk a park bejáratáig, ahol ki volt írva hogy este 10-11ig nyitva van, és menjünk be ingyenesen.  Bejáratnál volt 1-2 beléptető, azok szívélyesen elbeszélgettek velünk, ez már megalapozta a hangulatot így bementünk.  Odabent, lampion sorok lógtak, virágok és zöld volt sok. Kicsit beljebb egy kör alakú térre kerültünk, ahol sárkányt eregetett egy öreg, egy nő tai chi-zett,  fiatalok frizbiztek.  Továbbhaladva szintén találtunk egy edző vagy játszóteret, ahol egy 75 körüli bácsi, forgott a nyújtó korláton. Felnyomta magát és körbe pörgött kétszer.  Itt történt hogy a kerekes székes néni, feltette a lábát a bordásfalra, a feje fölé.  Arrébb Go-t játszottak az öregek, fiatalok meg sziklát másztak.  Itt-ott eldobálva találtunk 1-1 pagodát, vagy éppen lótusz virágokkal benőtt tavat.  Harmonikus egy park, olyan kis kedves az egész. Majd ennyi látványosság után, már korgó gyomorral hazasiettünk.

6. Utolsó nap…

Utolsó napra, az utolsó sporteseményként, egy vízilabda mérkőzés volt betervezve. Méghozzá a magyar-spanyol mérkőzés. Ez egy reggeli meccs volt, úgyhogy reggeli után, már egész sok magyarral, mentünk a yingdong natatorium felé.  A reggeli közben, viszont kiderült egy fontos, ám kicsit bosszantó információ, hogy este 6-ig, ki kell checkolni a szállásról és le kell adni a kulcsokat. Ami azért volt döbbenetes, mert csak este 10 környékén indult a busz kifelé. Addig mit lehet csinálni és mit csináljunk a csomagokkal. A Longmai rugalmasságát mutatta, hogy majd mind később látni fogjuk, egyik dologgal se volt gond. Elérkeztünk a vízilabda meccsre. Rengeteg magyar volt, ugyanis, voltak akik akkor érkeztek pár órája, köztük parasztruhába öltözött gyerekek is.  Egyedül itt volt gond a magyarokkal, meg mint később halottam a híradásokban, máshol is.  Ettől függetlenül óriási hangulatban szurkoltunk. Meg is nyertük a meccset, azaz igazából a vízilabdások nyerték meg, mi csak segítettük, hajtottuk őket. Egy érdekes történés volt a meccs közben. Szünetek közt, özönlöttek egy emberhez a kínaiak, és fényképezkedtek vele. Azt hittem először, csak azért mert fehér, majd amikor elkezdtek autogramot kérni tőle, megkérdeztem az egyik kínait ki ő.

Mondott valami kínai nevet, amitől nem lettem okosabb, majd kiderült, hogy a nemzeti válogatott edzője.

Majd  a meccs után, sajnos újra elkezdett csöpögni az eső, de úgy gondoltuk, mire odaérünk a menny templomához elmúlik. Elmetróztunk oda, hát zuhogott még rendesen, mindenki a metróban várakozott. Úgy voltunk vele, akkor elmegyünk, ahhoz a cd-dvd boltoshoz, aki múltkor olyan olcsón adta a cd-t, hisz nincs messze. A dupla cd-t ott vettem kb 375 forintért. Igazából, egy olyan dalt szereztem volna megszerezni, ami kínai volt és az olimpián hallottam, de mivel nem tudtam a címét és az előadót, ezért eldúdoltam. Sajnos nem azt a cd-t sikerült megkapnom, mert az árusok se voltak teljesen tisztában vele, mit is akarok. Így is kaptam egy jó kis cd összeállítást, amin még Jackie Chan is énekel. Majd visszamentünk a menny temploma felé és kezdett alábbhagyni az eső. Sőt már-már elállt. Meg is találtuk. Itt is fokozatos jegyárak voltak, ahhoz, hogy mindenhova bemehessünk, a legdrágábbat kellett venni. Már nem is tudom mennyi volt, de úgy emlékszem korrekt volt az ár.

Első döbbenet a fedett folyósokban ért minket. Spontán zenekarok és tánccsoportok, főleg az idősebb korosztályból, adtak elő műsort, azaz igazából magukat szórakoztatták. Csak a sok turista nézte őket. De körülbelül 10 méterenként lehetett találkozni velük. Kicsit emlékeztetett az utcazene fesztiválra. A hangszerek viszont semmire se emlékeztettek.  A sok-sok folyosó után eljutottunk a Menny templomának a terének bejáratához. Itt tépték le az első jegyünket. Ugyanaz tervezte aki a Tiltott Várost, ugyanúgy a világörökség része és hasonlóan rangos épület, mert a templomba csak maga a császár léphetett be és imádkozhatott a jó termésért. Voltak olyan szertartások is, ahol állatokat áldoztak az Isteneknek. Maga a templom teljesen kör alakú és csupán fából van, és olyan magas, hogy azzal rekorder a maga nemében. Körülötte múzeumok voltak, az ott talált tárgyakból, itt már kicsit jobban esett az eső.

Mivel több bejárata is volt a térnek, természetesen nem azon mentünk ki, amin be. Így habár apu már visszafelé ment volna, én még megnéztem volna a hátralévő részeket és egy rózsakerten kívül szinte láttam is mindent. A másik felén jöttünk ki a létesítménynek. Aminek közelében lett volna egy metró megálló, elvileg volt is, csak kicsit eldugták. Majd kiderült hogy nem kicsit! Útbaigazításkor is eltévedtünk volna, mert ellenkező irányba akartak küldeni. Végül visszaértünk a szállásra. Ahonnan 8-kor, tehát két órával később checkoltunk ki, mint kellett volna. Viszont teljesen rugalmasak voltak a Long-mai-ban. A csomagjainkat betehettük, egy külön szobába. Nem szóltak egy szót se azért, mert 2 órával később jöttünk ki. Aztán addig elmentünk, megvacsorázni, meg elkölteni a maradék pénzünket. Mert nem lehetett pénzt kivinni az országból. Váltásra meg inkább nem is gondoltunk. Majd késő este, felraktak minket a buszra, és elindultunk a reptér fele. Van egy pár terminál arra,  nem tudom 3-at , vagy 4-et láttam-e, mi mindenesetre a 2-esre mentünk.  Na ott kellett menni rendesen, oda-vissza fel-alá mentünk, meg kérdezgettünk mindenkit, hogy merre kell menni. Majd nagy nehezen megtaláltuk, megjelölték a csomagjainkat valami UV. krétával, a táskánkat is.  Majd ahelyett hogy a csekkolos rész következett volna, ki kellett tölteni egy papírt, az országból való kilépésről. Utána jöhetett a csomagok becsekkolása, na ami ott volt, az tényleg káosz. Mindenkit kérdezgettek mindenről és jó néhány utasnak kibontották a csomagját. Például miért is ne, pont apuét is és elvettek 4 egy decis kisüveget. Egy másik utazótól azt az öngyújtóját vették el, amit még Korfun vett. Apunak felírták a jegyről, hogy melyik géppel megy, mikor stb… gondolom hogy figyeljenek a veszélyes elemekre, akik 4 deci alkoholt akarnak külföldre vinni. Mindezek után, elengedtek minket, jött az útlevél ellenőrzés. Ez aránylag gyorsan zajlott. Majd jött a fémkapu, meg hogy tegyük a tárgyakat a kosárba. Leakarom tenni a cipőmet is, azt mondták azt nem kell, hiába mutattam hogy fém van benne. Átmegyek, naná hogy sípol, utána kézi fémkeresővel meg nem találták meg hol van bennem fém. Úgyhogy kipakoltatták mindkét zsebemet, ami egy hosszú nap után mivel van, tele, málló papír zsebkendőkkel. Majd itt is tovább engedtek. Jó hosszú kis procedúra volt, de végre a váróban voltunk. Váróban volt egy vicces dolog, egy víz automata. Az ember kihúzott egy lapos papírt, amit csak szét kellett nyitni és pohár vált belőle, utána lehetett a vizet ereszteni. Majd újra összehajtva, egy nyíláson a gépbe lehetett dobni. Úgyhogy itt is, mint a műanyag szedésnél, vagy a metró jegy rendszernél, azt vettem észre, hogy törekednek rá erősen, hogy ne legyen szemetes a városuk. Majd beállt a gép, felszálltunk végre rá. Hazafelé mindenki sokkal jobban tudott aludni, mint odafelé. Apu kb. 3 órán keresztül nézte a nap felkeltét, mert jött velünk. Keletről nyugatra haladt a napfelkelte is , akárcsak akkor a repülő. Nagyszerű élmény volt, mindenkinek csak ajánlani tudom Pekinget.

Peking valódi lakossága 17-18 millió körül mozog, nagyon jó a hangulat, hiszen barátságosak az emberek, habár közlekedési kultúra nincs. Minden körzetben meg van határozva, hogy mekkora marmagasságú állatot lehet tartani, és a fehér bőr az ideális. Kicsit babonásak, talán azért mert Mao kiirtotta a vallást, és ateizmus van. Sok babona és szokás alapját a császár tevékenysége befolyásolta. Mára Peking az egyik leggyorsabban fejlődő város és Kína 2035-re utolérheti az Egyesült Államok gazdasági szintjét. Peking mára a 21. század egyik legfontosabb városa.

zhong

1.Nap, odaút:

14:44kor felpattantam a kék villám vonatra, amivel elindultam még csak Székesfehérvár felé. Útközben 3szor megnéztem az összes útiokmányomat, útlevél, személyi, repjegy, szállás fogalalás, szerencsére minden megvolt. Erre a puszta közepén megáll a vonat, kb 10-15 percre, na mondom ha lekésem a csatlakozást, az ciki lesz. Láttam mondjuk 2 őzikét, de nagyon nem tudtak megvigasztalni, majd beindult a vonat és végül elértem a csatlakozást, ahol útitársam Csilla is csatlakozott. BKV-val Ferihegyre, a 200as buszon, tőlünk kérdezgettek külföldiek hogy hányas ferihegyre kell menniük, volt aki meglepödött hogy 2 repülőtér is van 🙂 A reptéren volt egy külföldi srác, akinek a becsekkolássával volt gondja, nem volt kifizetve, viszont ott csak dombornyomásos kártyával lehetett fizetni, ami neki nem volt, de Csillának igen, így segített, amiért cserébe kaptunk priority jegyet, amivel elsőként szállhattunk fel a repülőre. Életemben elöszőr nem sípolt be a fémfigyelő kapu. Persze levettem az ővem meg a cipőm is. Szóval jól meglepödtem 🙂 Úgyhogy már jól indult az utazás. A repülő emelkedett, ekkor repültem másodszor eddig, szóval még mindig féltem, főleg amikor Csilla ilyet szól , hogy neki nem tetszik ez a hang. Mondom : kösz 😛 Nagyon szépek különben a fények a földön a repülőről este. Szóval egy két döccenő után simán megérkeztünk Dublinba. Itthonról 20:25kor indultunk oda 22:25kor értünk és 3 óra volt az út. Igen, van 1 óra időeltolódás. Majd kerestünk a reptéren egy olyan helyet ahol eltudunk aludni. Találkoztunk ott egy érdekes sráccal, kicsit sötétebb volt a bőre, de rendes segítőkész jófej volt. Éppen Mexikóba igyekezett, másnap este indult a gépe, ja magyar volt 🙂 Otthagyta M.o -t mert úgy gondolta nem rendesek, kedvesek a magyar emberek, svédben, skótban, NB-ában inkább. Különben át is adta a helyét, hogy tudjak ott aludni, ő meg járkált mindenfelé , fel s alá 🙂 Szóval néhány fénykép meg beszélgetés után lefeküdtünk aludni, nagyon kényelmetlen és mindig felriadtam, igazából nem sokat aludtam.

2 .nap , az ébredés

Ami feltünt az ír reptéren hogy minden repülőgép farkán ott díszelget a háromlevelű lóhere, illetve a hárfa, amik ír jelképek, szóval azon a reptéren nem is láttam nem ír gépet. Aztán a másik ami feltünt, hogy Írországban minden 2 nyelven van kiírva, írül meg angolul viccesnek tünt az ír nyelv, amit mondjuk nem sokan beszélnek ott. A 2 dolog amit megjegyeztem az a Slí Amach ami az Exit-et jelenti, meg a Bailé Átha Cliath – ami Dublin ír neve, ja meg a bár írül: bear 😀 Megvolt a felébredés, elmentem kicsit megmostam az arcom, aztán elmentem megkérdezni hogy hol kell buszjegyet venni, ha beszeretnék menni a városba. Majd ki a buszra, vártunk egy csomót, vissza a meleg váróba, majd megint ki és fel a buszra. Elöszőr szilárdan hittük hogy csupán 4 megálló a városközpont de amikor a 4 megálló 1 kilométeren belül volt, hitünk erősen megrendült. Végül beértünk a városközpontba, nagy nyüzsi volt, volt mint fényképezni -nyugi majd felrakom őket 🙂 Ami egyből feltünt egy 120 méteres tű a város közepén. Alul 3 méter az átmérő felül 15 centi, de fordítva nem lenne semmi 🙂 Aztán a másik ami érdekesség volt a zebra, Londonban már láttam hogy a Britek kiírják hogy merre kell nézni, de ők ezenkívül csak 2 vonalat rajzoltak, semmi színezés, de a lámpák hangosan szóltak, ha lehetett menni az emberek a piroson is átsuhantak. Aztán ami még érdekes volt, hogy a gyalogátkelők előtt a járdán , ilyen fémkalapok voltak, hogy a vakok is tudják ha az autók közelébe érnek. Végül eljutottunk a szállásig, ahol volt egy kis félreértés, mert átakartak rakni egy másik szobába, mint amibe eredetileg mentem volna, de végül egy vidám kopasz fickó segített hogy egy szobába maradhassunk Csillával. Ekkor még nem engedtek be a szobába, csak a csomagjaink rakhattuk le, viszont legalább kiderült hogy lehet ingyen netezni, 2 gép volt, az egyik müködött, a másik ment mint a mesében, hol volt hol nem volt. Mivel még volt időnk ezért úgy gondoltuk megnézzük a várost. Mentünk mentünk mendegéltünk, egyszer csak elértük a Custom House-ig, ahol kormányzati irodák müködnek, be akartunk menni, de nem engedték, mert a látogatóknak fent tartott részt renoválták. Tovább mentünk és ott volt a Liffey folyó, melynek jelentése : Life azaz élet. Kicsit piszkos, de hát minden főváros folyója piszkos. Ekkor már láttuk hogy ott megy a vasút, a magasban és a vonatok szép zöldek, mint Írországban minden 🙂 A fű pl nem zöld hanem világos zöld. A Custom House-ra rávolt fabrikálva 14 szakállas fej, jelezvén a 13 folyót és az Atlanti Oceánt, valamint 4 másik szobor, ami állítólag a 4 kontinenst jelképezte. Láttunk még érdekes dolgokat a folyó parton, a sok szép híd mellett, pl egy padot, amire valaki két zoknit fűzött. Tovább ballagtunk a Bank of Ireland felé, ahol vezetett túrák voltak kb 2 euró értékben, de aznap pont nem, így végül beengedtek minket ingyen, megnézni. A lordok házába tudtunk bemenni, ami egy hosszú terem, hosszú asztallal, sok székkel, és két hatalmas szönyeggel a falon. Plusz egy zenélő óra. Szép volt , jó volt, vendégkönyvbe is írtunk, miután az őrtöl kértünk tollat. Aztán tovább ballagtunk a Trinity College felé. Nem is olyan nagy , mint látszik, viszont sok híres ember tanult itt és még I. Erzsébet alapitotta, ami vicces volt, hogy a zöld rész körbevolt kerítve és oda volt írva, hogyha valaki a fűre teszi a biciklijét az el lesz távolítva :)) Az emberek fele hülyéskedő turista volt, a másik fele meg hülyéskedő ott tanulók. Aztán tovább sétálva, különböző katedrálisokba botlottunk, volt ahova nem engedtek be, mondván Január zárva, vagy felújítás, vagy hát nehogy már pont mi pont akkor :)) A séta közben ami még feltünt, hogy minden ajtó másszínű és minden ajtón egyszerre csak egy szín van, ez igazán látványossá teszi a várost és teljes egészek. Eljutottunk a város házára, szép oszlopos épület, de ott is csak a belső hall-t tudtuk megnézni a lépcsőkön nem mehettünk fel. Aztán tovább a várba, a várnak voltak régi részei, meg új, főleg az újat láttuk belőle. A vezetett túrák aznap akkor voltak utoljára, amikor odaértünk, az is iskolásoknak. Mindenesetre eljutottunk a kertig, ahol január közepén virágoztak a virágok, az ok hogy minden nap esett rá az eső, ja igen, mert ott minden nap esik az eső, de fényt sokat nem kapnak. Ugyanakkor aránylag jó idő van. Volt benne egy vízes medence is. Aztán hamar otthagytuk azt is. Tovább mentünk a Dubliniába ami egy interaktív kiállítás Dublinról és történetéről. Ami jó volt, hogy elfogadták a magyar diákunk így kaptunk néhány euró kedvezményt. Volt ott mindenféle Viking katona, volt ami beszélt is. Meg megvoltak a dolgok hogy mivel gyógyítottak az emberek. A fejfájáshoz ilyen, mindenféle magok voltak rakva, a fogfájáshoz – foghuzó, a pestishez, meg csengő. 🙂 Ki volt állítva még egy nagy Viking hajó is. Valamint az is kiderült hogy nem bizonyított hogy a vikingeknek volt sisakjuk, azt csak egy designer találta ki. Pedig arrébb meg az derült ki hogy a Rover autó jele, az tulajdonképpen egy viking sisak egy bizonyos nézetből. Akkor még Írországról és az ír nyelvről is szó volt, hogy több ír szót ismerünk mint gondolnánk. pl a Window a wind-eye ír szavakból lett. Visszafelé a Temple Bar részen jöttünk, ami tele van fiatalokkal, ugyanis itt van a legtöbb és leghíresebb kocsma. Elég nyüzsgő itt az élet, a nap az korán lement, és későn jött fel, szóval nem tudtam hova tenni, ez miért van így. Bementünk pár boltba is elképedni az árakon 1 liter ásványvíz 2 euró és minden más is hasonló nagyságrendbeli árban volt, tollak 3-4 euróért. Rengeteg Souvenir bolt volt, ahol ízelitőt kaptunk az ír kultúrából filozifából, pl az egyik legelterjedtebb filózofia a következő, hogy miért aggódsz?

2 dolog lehet veled, vagy egészséges vagy, vagy beteg. Ha egészséges vagy, akkor nem kell aggódnod, ha beteg vagy 2 dolog történhet: meggyógyulsz vagy meghalsz, ha meggyógyulsz nem kell aggódnod ha meghalsz 2 dolog történhet: mennybe jutsz vagy a pokolba, ha a mennybe jutsz nem kell aggódnod, ha a pokolba akkor annyira elleszel foglalva a barátaid üdvözlésével, hogy nem lesz időd aggódni. Akkor minek aggódsz egyáltalán? 🙂 Meg volt még néhány csókolj meg ír vagyok feliratú cucc, meg rengeteg fekete meg mindenféle bárányos dolog. Eszter ajánlom a várost 😉

Majd visszaértünk a szállásra, felvittük a csomagjainkat, elfoglaltuk az ágyakat, én az emeleten aludtam, ott szeretek. 10 ágyas koedukált szoba volt. Egy zuhanyzó wc-vel, mosdóval, 2 konnektor, ami kompatibilis az európai és angol szabvánnyal is. Szóval ami kell ott volt és semmivel se több, ja meg egy darab szék. Este lementünk főzni. Na az nagy volt, ezernyi ember, ezernyi nemzet, jó hangulat, francia, angol, olasz, magyar szavak keveredése, ízek keveredése. Amúgy a konyha is fantasztikus volt, volt minden, tűzhely, kenyérpiritó, 2 mosogató, tányérok, villák, kanalak, lábosok, mosogatószer, 2 hütő, el voltam képedve. Ne állj neki főzni, hacsak nem fejezed be este 9ig, mert unfair lenne a személyzettel, ha várniuk kéne, a konyharendbe rakására. Különben mindenki , mindent elmosott, teljesen jól müködött az egész konyha. Megvacsoráztunk, egy kicsit interneteztünk, amőbáztunk és elmentünk lefeküdni.

3.nap

Az elöző napból kifelejtettem a Christ Church Cathedrális-t ami a Dubliniához volt kapcsolva, szép volt, nagy volt és ott lementünk a kripta részébe is, ahol vmi olyan írtózatos szagú felmosószert használtak, hogy tényleg kriptában éreztem magam. Na persze mielőtt bemehettünk volna a templom katedrálisba, felküldtek minket egy jó magas toronyba, ahol egy távcsőn kívül nem volt semmi. Na mondom ezért érdemes volt 😛 de most már térjünk rá a 3. napra:

Igazából ez volt az első nap, amikor a szálláson tudtunk reggelizni. Kicsit korán kell kelni mert 8-10ig adnak csak reggelit, én meg már ennek megfelelően fél 9 környékén le is mentem. Már akkor is nagy élet volt, Croissant kaptunk, lehetett venni hozzá jamet, aztán volt még tej, kávé, narancslé szóval normálisan lehetett táplálkozni. Majd Csillával is lementem reggelizni, ekkor kicsit átnéztük merre fogunk menni, útiterv, épületek története stb, aztán uzsgyi neki úgy 9kor, dél felé vettük az irányt. Nagyon szépen sütött a nap, ami kicsit meg is lepett. Kicsit eltértünk a tervünktől mert, megláttam egy szép hajót, ennek következtében, eljutottunk a dockland-ig, ami az ottani kikötő, és az utca felőli oldalára, mindenféle szép jelenet van festve, kalóz, jégkrém fogyasztók, kismama kisbabával, vagy éppen egy gitározó rasztafari 🙂 volt ott egy nagyon szép vitorlás hajó, vitorlái nem voltak felhúzva, de messziről látszott hogy az árbocok magasabbra érnek, mint a mellette lévő 5 emeletes háznak, izgi lehetett annak a tetején dolgozni. Majd egy igen modern dróthíd szerű valamin mentünk át, amivel szembe egy óriási vasmacska volt, a folyó mellet, pedig nagyon szép sétány, a sétányon pedig egy vasból faragott ember, aki egy vasláncot húzott hogy kikösse a hajót, kicsit segítettem is neki, de szegény azóta is ott erőlködik. Útközbe esett az Irish Times épülete, igen szép üveg épület. Majd elértünk Oscar Fingal O’Flahertie Wills Wilde házához, olyan mint az összes többi ház Írországban, be persze nem mentünk, annyira azért nem érdekelt, szembe volt vele a Merrion Square nevű park aminek a sarkában, egy sziklán üldögélt a nevezett személy, kicsit felmásztam hozzá, fényképeszkedni, nem zavarta. Azóta is ott üldögél azon a kövön és lesi hogy kilesi a házát. Nem egy nagy park, szép , itt is virágzik sok minden, van jó sok féle madárka madárka, néhány sír, elvileg róka is, na de azt egy darabot nem láttunk. Így tovább mentünk a National History Museum felé, ami hát miért is nem, zárva, mert január van, meg felújítják, ezért inkább a National Gallery-be mentünk, aminek az elején minden cuccunkat le kellett adni, nehogy fényképezzünk, videózzunk, vagy a kistáskánkba csempésszünk egy 2×3 méteres képet 🙂 Nagyon szép képek voltak, főleg a középkorból és a viktoriánus korból de voltak lengyel festmények is és olyanok is, amiket az ottani egyszerű emberek kopiroztak egy híresebb műről. Nagyon szép, nagyon érdekes, nagyon érdemes megnézni, több emelet, az egyik emeleten, csodaszép csillárokkal, de sajnos olyan nagy az egész, hogy nem bírtuk az egészet bejárni és mindent megnézni, valami óriási.

Ezután egy fizikai kutatóintézet épületébe mentünk be körülnézni, mert szép volt kívülről belülről is az épület, na onnan rövidúton kidobtak minket, mondván nincs public jogosultsága az épületnek 🙂 így hát tovább ballagtunk a Heraldic Museumba, ami hogy meglegyen a kontraszt a nemzeti galériával, ez kb akkora volt mint egy nagyobb szoba, sok kézirat volt, meg sok interaktív dolog, igazából ez a múzeum az ott történelmet tanuló diákoknak lehet jó. Ami legjobban tetszett benne, az egy érintőképernyős családifákról szólo könyv volt, meg egy félbe vágott katona. Ezzel hamar végeztünk, tovább ballagtunk a nemzeti könyvtárba, ahol szintén sok interaktív dolog volt, aminek fele se müködött és nagyjából csak James Joyce-ról volt szó benne. Akiről kiderítettem hogy a leghíresebb ismeretlen ír író , hiszen eddig akivel beszélgettem, annyit tudott róla max hogy ír és író de még műveit se ismeri senki valahogy itthon. Majd tovább mentünk a Leinster House felé, ahol a törvényeket hozzák, megvolt hogy mikor lehet látogatóknak bemenni, meg hogy ingyenes, mégis amikor megkérdeztük azt mondták csak akkor lehet ha beszéltünk a követséggel, ez semelyik ismertetőben nem volt benne. Mindenesetre amikor így elküldtek minket onnan, rájöttünk hogy nem is lehet olyan jó. Hagyjuk a fenébe 🙂 Majd irány a nemzeti múzeum, ahol szintén tilos volt fényképezni, de azért Csilla csinált pár képet, voltak érdekes dolgok ott, pl egy longboat, egy korabeli csónak, nem tudom mennyi, de 10 méter hosszú biztos hogy volt, azt se tudom mennyire volt biztonságos, de én bele nem ültem volna. Ami érdekes volt még hogy micsoda extrém brossúráik voltak már a középkor hajnalán, na meg fülbevalójuk is volt olyan ami hasonlított egy csónakra. Továbbá volt néhány igen undoritó csontvázuk, volt akinek még megvolt a haja és összevolt esve, a belső szervei, mint egy gyűrött papír úgy nézett ki néhány – csak erős idegzetüek lessék meg ha bemennek. Volt egy nagyon aranyos kiállítás is benne ahol gyerekek rajzolták meg a 4 évszakot , ha jól emlékszem a 9-11 éves kategória első helyezettje egy fát rajzolt, melynek a lombkoronájára, újságból kivágott képeket tett és ezáltal fel lehetett ismerni , melyik lombkorona negyed, melyik évszakot takarja, a vikingek kívül, volt még egyiptomi kiállítás is, szép misztikus sötét volt. Úgy érzem a nemzeti múzeumba érdemes ellátogatni – főleg hogy ingyenes. Majd innen is továbbmentünk megkeresni egy viktóriánus házat, amit egy 10 perc tévelygés után meg is találtunk és ahova nem mentünk be, mert belépőt kellett fizetni, úgy gondoltuk annyit nem ér meg, nem mintha tudtuk volna mennyi a belépő, de akkor is csak ingyen veszünk zsákbamacskát:) Majd a St. Stephen’s Green következett, janrában is rengeteg ember volt ott és guineai növények nöttek benne, volt benne híd, kacsaúsztató tó, nagyon szép és nagyon barátságos park, benne volt James Joyce szobra is valamint a 3 végzett asszonyáé, kicsit keveregtünk benne, majd kitessékeltek bennünket, de nem is úgy hogy nyomás kifelé zárunk, hanem mutatta egy ember hogy merre találjuk a legközelebbi kijáratot, akkor se szólt rám, amikor még csináltam pár képet. Majd elhagytam a parkot, úgy gondoltam jó ötlet lenne meglátogatni az Iveagh Gardens-t mivel nem láttam még olyan parkot, ahol vízesés is van és tudtam hogy ott van, keveregtünk jócskán, ezért kinyitottuk a térképet, amin egy university church volt jelölve, ahol mi voltunk ott meg unitary church volt, nem sokkal azután hogy kinyitottuk a térképet, odajött egy ember hogy elvesztünk-e? Mondtuk hogy mit keresünk, majd megmutatta merre van, sajnos ahol találtunk bejáratot zárva volt, mérgemben majdnem széttéptem a vaskaput, majd később kiderült hogy sötétedés előtt tehát téli időszakban d.u 4kor már bezárják a parkokat. Ezért úgy döntöttünk hazamegyünk, így kerültünk a Grafton Street-re. Híres utca tele van üzletekkel, sétálóutca egyébként és trombitáltak is rajta, elképesztő zsúfolt volt, nem gondoltam hogy tél közepén lehet ilyen zsúfolt egy utca, a trombita zene meg megadta az egésznek a hangulatát.

Mi is betévedtünk 1 üzletbe, ahol szintén elképedtem az árakon, amik mondjuk logikusak voltak, mert a legkisebb dolgok kerültek 1 euróba, a kicsit nagyobbak 2 euróba és így tovább, csak hát az én pénztárcám nem igazodott ehhez a logikához, tovább sétáltunk hazafelé a Grafton Streeten így jutottunk el a half-penny bridge-hez, ami igen szép híd és Dubliniában azt is megtanultuk, egykoron csak ez az egy híd volt ezen a folyón és fél penny-t szedtek átkelésért. Hogy megőrizzék a feelinget a 2 végén 2 koldus tartotta a poharát, már nem pennyiért hanem centért és euróért, a megdöbbentő az volt, hogy ezek a koldusok kb olyan idősek voltak mint mi és teljesen normálisan igényesen voltak felöltözve, fiatalosan, ha nem ültek volna ott pohárral a kézbe, meg se mondta volna senki róluk hogy koldusok. Még a haverjaik is ott beszélgettek velük. A másik kicsit megdöbbentő koldus élmény a következő volt. Az egy lány volt, aki nagyon szép díszes keretbe, nagyon szép betűkkel a következőket írta fel angolul (legalábbis amennyit elkaptam: “Az élet az utcán nagyon kemény és szükségem lenne ételre enni, arra hogy valahol tudjak aludni és valahol megtudjak fürödni” Még nem végzett vele, de nagyon megható szöveg volt. Őket tényleg sajnáltam, mert úgy nézett ki, mintha ők lettek volna azok, akik kijöttek szerencsét próbálni és nem volt szerencséjük. Hazafelé pedig a Talbot Street-en mentünk, ahol szintén rengeteg üzlet volt és egy lengyel boltba vásároltunk, mert az tünt a legolcsóbbnak, ott lengyel rádió szólt, lengyel újság volt és a vásárolt árú árát is lengyelül mondta, majd kiderült hogy aki Dublinban nem francia az lengyel 🙂 este hazaértünk megfőztük a tésztánkat, Csilla elment netezni én meg föl a szobában, a szobában az volt a jó , hogy folyamatosan változtak a lakótársak, akkor pl volt egy francia meg 2 spanyol akikkel jól elbeszélgettem, a francia olyan korú volt mint én, a spanyolok meg egy anyuka meg egy lánya volt, ő hármukkal nagyon kedvesen ellehetett beszélgetni, érdekes volt megtudni, ki-honnan merre, miért , hol lakik és milyen nyelveket beszél, mi ott 4en majd később Csilla is megjött így 5en, összesen 7 nyelv szavait beszéltük meg, megtanultunk franciául bemutatkozni, kiderült hogy nagyon jó francia akcentusom van, csak az a baj hogy olyankor megfájdul a torkom. A srác aki ilyenekre tanított minket Bordeaux-ból érkezett, én meg kicsit lehet megsértettem a borukat, mondtam hogy ittam és teljesen okés bor volt majd visszakérdezett hogy ok de nem excellent (kitünő,kiváló)? Majd mondtam neki hogy igen, mivel valószínüeg a magyar borokhoz vagyok szokva 🙂 de rengeteg más érdekes dologról is beszéltünk. Majd végül ismét lefeküdtünk aludni, sokkal többre értékeltem ezt a beszélgetést mintha elmentem volna a belgákkal inni.

4.nap

Újra Croissant, nem baj, semmi bajom vele, szeretem én azt 🙂 Aztán fel a buszra, ahol úgy tudtunk jegyet venni, hogy a pontos árat dobjuk a buszsofőr perselyébe, kimentünk a város központból, a város szélére. Megkerestük a Phoneix parkot, ami Európa egyik legnagyobb parkja, közel akkora mint a belváros, eredetileg szarvasok tartására hozták létre. Mondanom se kell, egy darab szarvast nem láttam. Végre kisütött a nap, cserébe olyan hideg volt, hogy majd megfagytam, a park egy játszótérrel és egy tóval kezdödött, szintén kacsák úszkáltak benne, a parkban a fű olyan jó kis süppedős volt, hogy megmaradt az ember lábnyoma 🙂 Ebben a parkban volt az ír elnök rezidenciája is. Szép és nagy, ahogy azt kell. A park részét képezi még egy hatalmas 62 méter magas Wellington monument. Ami a Waterloo csatában elért eredményekért állít emléket. Majd a nap eltünt és újra szemerkélni kezdett az eső, elindultunk ki a parkból, egy nagyon keskeny hídon keresztül végre eljutottunk egy börtönig. Kilmanhaim Gaol, híres ír börtön, jelképesen ez az íreknek, mint a franciáknak a bastille – ide zárták a lázadókat, politikai meg társadalmi foglyokat, nőket meg talán még gyerekeket is. 1796-ban épült, a legrégebbi részével kezdték a vezetést ahol igencsak hideg volt, de állítólag régen nem voltak beüvegezve az ablakok, tehát még annál is frissebb volt a levegő, volt hogy egy cellába 8-an 10-en voltak pl egy olyan évben amikor egyszerre úgy kb 900 foglyot vittek be. Elég érdekes története van, volt egy kápolna is, ahol pl volt olyan ember hogy a kivégzése előtt 10 perccel vett el egy nőt. A legújabb része ellenben nagyon szép, a kivégző hely meg nagyon szellős, az már fedetlen helyen van. A Britek hidegvérére jellemző hogy senkit nem érdekelt, amikor két emberre rácsuktam a cellát, vagy becsuktam a vaskaput miellött kijöttek volna a kivégző helyről. Itt is elfogadták a diákunkat, viszont azt is megértem hogy miért hívják sokan a börtönöket hüvösnek. Érdemes megnézni, utána átmentünk a modern müvészetek kiállítására ami, egy kívülről nagyon szép palotában volt. Mit is mondhattam volna a modern művészetre, hát jujj , sok értelmes dolgot nem láttam. Ez ingyen volt, szerencsére, de hát lehet jobban megérte volna úgy megnézni hogy nekünk fizetnek. Azért ezt is teljesítettük. Majd ahova tovább ballagtunk és érdemes megemlíteni az a Guinness Storehouse. Elég sokáig tartott megtalálni, ráadásul ránk zuhant egy hatalmas zuhé is, eddig is esett az eső, de ez már durva volt, ez már szakadt. Csuromvizesen beballagtunk a storehouse-ba. Itt is elfogadták a magyar diákot, egyből adtak is egy kis ajándékot, amire mára nem jöttem rá mi, egy ilyen szabánlytalan kör alakú átlátszó valamiben, van egy másik szabálytalan kör alakú valami amiben van egy kis guiness. Érdekes ilyen fél-vezetett túra volt, ki volt nyilazva mikor merre kell menni. Különben érdekes volt, mert hatalmas hordók voltak, a hatalmast úgy értem, hogy több emelet magas. A sör összetevői, sör gyártáshoz, és szállításhoz használatos gépek. Az egyik sörgyártáshoz kiállított gép, Ganz és Tsa – Budapest volt. Jó volt látni 🙂 7 emelet volt. Minden emelet másról szólt, az egyik emeleten, a különböző Guinness reklámok voltak, az 50es évektől máig. Van egy nagyon kedves reklám figurájuk John Gilroy, akiktől mindenféle állatok lopták el a Guinness-t, de mindig visszaszerezte. Az egyik legjobban tetsző emelet, az volt, ahol a tasting lab volt, a sörkostoló laboratórium. Tudni kell hogy a Guinness-t amikor kiöntjük barna , ezért kicsit várni kell, mikorra megkapja a szép feketés színét. Volt olyan emelet, ahol nyílakra kellett írni, a vendégkönyv helyett, ezek a nyílak pedig egy jó széles oszlopon voltak körbe. Látványos. Az utolsó emelet előtt, volt egy kiírás, miszerint még egy emelet és elérjük túránk csúcspontját. A csúcspont a következőképpen nézett ki. A legfelső emeleten, mely egy egybetér volt, körülvéve csak ablakkal, középen volt egy körbebár asztal, ahol kaptunk ingyen egy pint guiness-t. Az ablakoknál fotelek voltak. Ideülve pedig sörözés közben lehetett csodálni az esti Dublin fényeit, gyönyörű szép volt. Az egész utazásom csúcspontja volt, valójában 🙂 Majd lementünk mert bezárt, végül a földszinten a guinness boltban ami éppen bezárt, tudtam venni 2 guinness mert rábeszéltem hogy azért mégse zárjanak be, mert csak 2 üveg pia kell nagyon gyorsan 🙂 Aztán gyerünk a buszra, csak hát meg kellett keresnem a jegyem na az eltartott megint 5-10 percig, addig elment két 78as busz ami jó lett volna, utána vagy 3/4 óráig semmi. Végül csak jött egy, gyerünk haza. Benéztünk pár boltba megint, nagyon jó kis ír bolt volt, de még mindig a lengyel bolt volt a legolcsóbb. Az egyik ír boltban ült a padon egy életnagyságú John Gilroy, le lettem vele fényképezni. Negyed kilencre értünk haza, ami azért gáz , mert 9ig lehet csak a konyhát használni. Pont belefértünk. Jó nap volt.

5. nap

Az 5. napra azt terveztük, hogy kimegyünk a városon kívülre. Az első cél Malahide volt, ami már egy tengerparti település és van egy csodaszép középkori kastélya, egy szintén nagyon szép parkkal kerttel, és tornához hasznos eszközökkel az erdeje közepén. Úgy fújt a szél hogy alig bírtunk megállni a lábunkon. A kastélyt is csak azért nem fújta el, mert óriási kőkastély volt. Filmezni, fényképezni itt se lehetett 😦 Gyöngyörű szép festmények, szépen berendezett szobák, kandallók, volt minden ami egy várba kell. Legjobbak azok a portré festmények voltak, ami alá az volt írva névnek hogy : unknown (ismeretlen) Majd továbbindultunk Malahide városa felé. Aranyos kis központja van, útközben betértünk egy templomba, aminek a mennyezete sima fa tető volt, semmi festmény vagy díszités. Egyszerü kis templom volt. Majd tovább mentünk és rábukkantunk egy egész nagy kikötőre, yacht klub stb. Majd kicsit távolabb megláttuk a nagy tengert. Elsétáltunk odáig, kagyló gyűjtés közben, a homokos tengerparton. Némely kagyló igen hatalmas volt. Néhány ember ide a tengerpartra hozta ki futtatni a kutyáját, őrült, hiperaktív kutyák voltak, az egyik hozzánk is odajött üdvözölni. Majd a homok szép lassan átváltott hatalmas sziklákra, ekkor kijöttünk a partról és a járdán folytattuk útunkat, Port Marnock felé. Ahol szintén volt egy kastély, de kívülről látszott hogy belül, mostani szállásra van berendezve, tehát vagy laktak benne, vagy szállodának használták. A szél még mindig írtózatosan fújt. Viszont nem csak mi tettük meg ezt a szél túrát, 2 ír csajjal úton útfélen találkoztunk, már a Malahide-tól kezdve, egészen Port Marnockig, csak ők még tovább mentek. Mi úgy gondoltuk lassan ideje hazamenni, ezért elkezdtünk várni egy buszra ami vissza vissz. Na az több mint botrányos volt ami ott történt, vártunk ,vártunk, de csak out of service(szolgálaton kívül) busz jött, ami persze a város központba ment, de minket nem vitt el, viszont azt mondta, rossz a menetrend ami alapján ott várunk már fél órája, ezért menjünk feljebb, ott is vártunk, kiderült hogy rossz oldalon várunk, közben felfedeztünk egy kb 150 centi magas kögömböt, amire a világ volt fabrikálva. Ezen az oldalon is hiába vártuk a buszt, mert minden busz, az elöttünk lévő kanyarban befordult, gondoltuk akkor odamegyünk. Felmentünk egy Dunnes Stores nevű bolt mellé, hogy ott azért csak van valami forgalom. Jött egy busz nem arra ment, leszállt róla egy srác, megkérdezte, magyarul beszélünk-e. Mondtuk hogy igen, mondta hogy csak a 41es busz megy be a város központba. Ezt tudtuk eddig is, de addig se jött, de akkor egyszercsak, jött , nagy megkönnyebbülés volt, hazafelé hol majdnem elaludtam, hol majdnem elhánytam magam, kicsit rosszat tett a szél, meg a busz döcögése odavissza. Csilla pedig a lábát fájlalta. Visszamentünk a szállásra, megcsináltuk a vacsorát, találkoztunk a spanyolokkal is 🙂 ők is fáradtak voltak, egész nap ügynökségek bejelentkező papírjaival foglalatoskodtak. Megvacsoráztunk, egy kicsit interneteztünk, ahol Csilla írta az emailt, hogy megyünk félni. Mert a Bram Stoker Dracula Experience nevű helyre mentünk. A térkép szerint ez a hely, egy parkban volt, mint fentebb mondtam este 4kor bezárnak a parkok, de ide azért még betudtunk jutni 🙂 Tök sötét park, csak kívülről az utakról szürödik be némi fény. Csilla tényleg félt, mondtam neki, úgy is félni szerettél volna nem? 🙂 Azért annyira nem értékelte, hogy egy sötét parkban mászkálunk, egyszercsak hirtelen kiértünk. Majd megláttuk a Westwood Club-ot. Kiderült ebben a komplexumban vannak drakuláék. Amúgy igen jól nézett ki ez a Westwood, volt benne fitness klub, konditerem, uszoda, voltak játéktermek, billiárd terem, bár, szóval minden ami kellhet. Itt is elfogadták a diákunkat. Akinek a jegyet kellett mutatni egy oltári fazon volt, elmondta, melyik részen fogunk félni, melyiken nem, mit merre hogyan csináljunk. Bementünk, az első része az egy ismertető volt Bram Stockerről a barátairól, drakuláról. Bram Stoker egy ír író volt és ő írta a Drakula történetét. Magyar vonatkozás annyi hogy ki van téve egy Real-Life Magyar aki történetesen : Liszt Ferenc és az ő zenéje fut, sok drakula történet feldolgozás alatt. Aztán jött a félelmetes rész, ahol volt egy híd ami szép lassan dőlt, hol jobbra hol balra, és közben körülöttünk nagy feketeségben forogtak minden féle színek, az embernek kicsit olyan érzése volt, hogy mindjárt feldől, igazából tényleg nem kellett sok hozzá, na az a rész volt tényleg félelmetes. A többi, csak érdekes volt, ahogy hirtelen a szél felfúj egy függönyt és mögötte egy szörnyű emberi fej van. Meg hogy a plafonról, majdnem leesik egy újabb zombi, olyan is volt hogy egy sírból egy láb rúgott fel hirtelen. Mint amik a szellemvasútban szoktak lenni. A vége egy mozizással zárul Bram Stokerről , kicsit unalmasan hosszúra sikeredett. Haza ballagtunk, ismét megéheztem, de a konyha már zárva volt, ezért befaltam egy konzerv halat, amitől állítólag jó büdös lett, pedig nyitott ablak mellett fogyasztottam. Na nem baj 🙂

6.nap

Volt még egy kis időnk a repülőig, ezért sétáltunk egy kicsit a városban, felfedeztünk egy kis sikátor szerű utcát is, sétálóutcákon sétáltunk. Bementünk egy technikai boltba, ahol kiderült hogy az eladó magyar, bevallása szerint a magyart már nem beszéli jól, az angolt meg még nem. Eljött mert Debrecenben lakott közel a cigányokhoz, úgyhogy nem is csodálom. Azért vicces hogy az utolsó nap a belváros abszolút közepén találkozunk egy magyar eladóval. Majd sétánk során találkoztunk, éneklő baptistákkal is, vagy tán mormonok voltak nem tudom, kicsit beszélgettünk velük az Istenről, utána tovább mentünk. Végül hazamentünk, kajáltunk egy kis piritott kenyeret, meg készítettünk az útra. Ismét jött a buszra várakozás, és igen és jött a busz ami nekünk jó, erre leállt a sofőr kiszállt bezárta a buszt, és ahelyett hogy vissza jött volna, elment egy másik busszal. Végülis nem sokkal utána jött egy normális busz ami elvitt minket a reptérre. Hatalmas repterük van, közel 10 percet kell sétálni csak ahhoz, hogy elérjük azt a terminált , ahonnan beszállunk. A 60-80ig számozott részen, a 79esbe mentünk, folyosokon , lépcsökön mindenen keresztül. Kicsit vártunk, aztán be is állhattunk a végtelen sorba, ott mégegyszer annyit vártunk, mire elindult a sor. Akkor viszont nagyon ment. Fel a gépre, gép fel a levegőbe és magunk mögött hagytuk a mindig esős Dublint, változatosság kedvéért itthon is elég rossz idő volt.

Összegzés:

Érdemes elmenni Dublinba, legalább egyszer, nagyon barátságos város, csak az idő barátságtalan, nagyon szép kastélyaik és templomaik vannak. Látszik a Viking és a középkor hatása. 2300 km-re van Budapesttől. A fél város francia a másik fele lengyel, egy-két ír is akad. Büszkék a jelképeikre, lóhere, hársfa, bárány, Guinness és az íróikra. Minden nagyon drága. Viszont a benzin ugyanannyi mint itthon. Aki egy kis csöpögös esőben, kabátban mászkál az külföldi, aki csak egy polóban, vagy pulcsiban, na ők az írek.

The END

képek: itt 

Néhány hete, vagy már több hónapja is, a TV2 elkezdte keresni, Magyarország legklasszabb régióját, majd múlt héten, az origo találta meg az ország legparadicsomi falucskáját, Újtikost.  Úgy érzem azon érvek alapján, melyeket ott felsoroltak, én is megtaláltam a legjobb megyét! A felmérésem minden tudományos alapot és objektívitást nélkülöz, dehát melyik felmérés nem? 🙂 Tehát akkor melyik a legjobb megye? Veszprém,  no nem azért mert  itt élek, persze azért is. Veszprém megye azért jó, mert teli van élettel a déli része, ami többek közt a Balatonnak köszönhető. A Balatonpart Veszprém megyében 4 részre osztható, az első része a Balaton, ahol van olyan mély víz  hogy tudunk úszni anélkül hogy beütnénk a térdünket, ellentétben a déli parttal  ami természetesen már nem ez a megye. Egyértelmű hogy  nem csak úszkálni lehet, kitünő vitorlás versenyek és vizi sportok vannak bő számmal, nem beszélve a telenkénti jégvitorlás világbajnokságokról. A következő része a bicikli út, tele futókkal, biciklisekkel, a 200 km-s balatoni körút egy jelentős része itt helyezkedik el, hol a sportembereket egyik oldalról, a csodálatos víz és visszacsillogó fényei másik oldalról pedig, a vasút, a 71es és déli lejtős gyönyörű szöllő dombok ölelik.  Így már tovább is jutottunk a vasútig, hol manapság egyre gyakrabbak a modern és áramvonalas Siemens Desiro vonatok, de aki a nosztalgikus túrákat szereti, az még bőven talál, zöld börüléses kék villámot, nekem sokszor ez barátibb, emlékeztett a régi túrákra, amikor kártyáztunk ezeken a vonatokon. A vonat és a Balaton mindig össze fog folyni. Vasút után, pedig lehet látni, hogy mindenki siet valahová, főleg a kamionok és rengeteg vállalkozó autó, melyek dolga hogy kemény munkával épitsék, segítség az országot. Ami ezekután található, az már szép lassan a világhír felé lépked, ugyanis a Balatonra, vidáman letekintő borvidékek, hozzájárulnak Magyarország jó hírnevének öregbítéséhez, legjobb borokból több itt készül. Ennek több eredménye is van, a sok érmen kívül pl az hogy, az ember nyáron nem tud úgy megtenni 30 km-t a Balaton parton, hogy ne botoljon legalább egy borfesztiválba. Ami pedig mindenkinek kötelezően ajánlott, az augusztusban, füredi Tagore sétányon megrendezett borhetek, ahol egy balaton parti sétányon, kellemes zene mellett, válogathatunk a legjobb borok közül.

Nem sokkal északabbra található, Balaton-felvidéki nemzeti park,  ami inkább a nyugodtság szimboluma, ellentéttel a Balaton nyüzsgő világával. Ezernyi nővény , geológiai képződmények, pacsirták, keskeny erdei utak jellemzik. Igazi, hétvégi kikapcsolodásnak lehet ajánlani, e táj meglátogatását, mindenki bátran kattinson rá a linkre, hogy tudja miről is van szó. Ha jól kipihentük magunkat, akkor át is ugorhatunk a Művészetek Völgyébe Ahol 6-7 település kisérli meg minden évben, hogy emberek tízezreit sarkallja igényes szórakozásra, egyedi színházi, filmes, zenei produkciókra. Megcélozva az összes létező korosztályt és stílust.  Ha tényleg megakarjuk tudni mi is ez a Veszprém megye, egyszerűen nem hagyhatjuk ki a Bakonyt se, ami a túrázók paradicsoma, és persze hogy az országos kék túra része, ország legszebb erdői találhatóak itt, és itt-ott hosszabb rövidebb erdei patakokba folyamokba botolhatunk, avagy iker-ókor egy-egy őzikébe, de az se kizárt hogy egy erdei vendéglőbe, mely a megfáradt vándorokat fogadja szívesen 🙂 Bakonyhoz kötödöen meg lehet még említeni Zircet, mely egy hatalmas arborétummal, nyaranta pedig egy Buli nevű fesztivállal rendelkezik. Bakonyhoz említhetjük még Veszprémet,  megyeközpontot, mely híres egyrészt az ország legjobb kézilabda csapatáról és arról hogy nyaranta az egyik legjobb legnagyobb ingyenes szabadtéri zenei fesztivált rendezik meg, Utcazene formájában. Kisváros jellege, a modern időkben is megmaradt, a vár a sétáló utca mind azt idézi, gyere, itt szívesen látott vendég vagy, a rengeteg fiatal pedig ad egy dinamikus hangulatot a városnak.  Végül befejezném az én kis lakhelyemmel Balatonkenésével, ahol szintén van minden. Soós hegy, ahol az országban egyedülálló módon megtalálható a tátorján, amit régen a magyarok tatár kenyérnek neveztek, mert ezt ették a tatárlikakban ahova a tatárok elől menekültek, ezért a hegy úgy néz ki mint egy kilyukkadtott sajt, mégis szép és a tetejéről aug. 20.án egészen Tihanyig lehet látni a tüzijátékokat. Lejjebb ereszkedve, könnyen találkozhatunk országos lecsó fesztivállal , vagy éppen balatoni kapunyitóval. Nyáron Kenese esténként, olyan mint egy mediterrán nyaraló város, a parton nem lehet elférni , az éjjelbe nyúló éttermi és szórakozási lehetőségek mindenkit vonzannak. Télen pedig, olyan szép Balatont lehet látni, melyről nyaraló el se képzelhette még, hogy ilyen szép természeti jelenség is létezik. Nem gondolom hogy gyakran fordul elő olyan megye, ahol Közép-Európa legnagyobb melegvízű tava mellett, nemzeti park, müvészeti völgy, Bakony és ennyi fesztivál található.

kep_061.jpg

Következő oldal »